A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-07-01 / 7. szám

Sajgó Szabolcs

EGY ,MAGYAR GORETTI MÁRIA”:

HORVÁTH EMERENCIÁNA 1937-1954

313

Felmérhetetlen az áldozatok nagysága és megszámlálhatatlan a száma - azoknak, amiket, akiket a rossz és a büna történelem folyamán magának követelt. Sokan öntudatlanul és kétségbeesve áldozatai a zűrzavarnak, a rombolásnak, a pusztításnak; mások tudatosan vállalják, hogy a sötétség könyörtelensége beteljesedjék rajtuk, mert az adott körülmények közt meggyőződésük és hitük, egész „énképük” számára ez az egyedül elfogadható cselekedet. Ez már az „életminőség" kérdése: milyen is az az élet, amire ki-ki rámondja, hogy azt már érdemes élni?

Nemrég kezembe került Horváth Emerenciána életrajza. Fiatalon, tizenhét évesen halt meg. Élete nagyon hasonlít az idei májusi számunkban ismertetett Goretti Máriáéhoz. Szintén egy részeges fiú ölte meg, mikor az erőszakoskodásra sem akart „kötélnek állni”. Szintén tudatosan, tizenhét éves megfontoltságával vállalta azt, amit a meggyőződéséhez való hűség követelt tőle. Jelmondata szó szerint valóra vált: „Inkább meghalni, mint Istent megbántani! ”

Felidézni és emlékezetben tartani Emerenciána példáját, életét kiemelni a feledés homályából kettős kötelesség. A szép és megélni érdemes emberi élet értékrendjét lépten-nyomon kikezdik a tudatos rombolás és saját gyengeségeink erői. „Minőségi emberi életet élni”, lelkiismeretünknek megfelelően cselekedni minden körülmények között — mi segíthet jobban, mint a tiszteletre méltó gondolkodás és élet egységének példái? Másrészt omladozó magyarságtudatunknak, túlméretezett vagy veszni indult önértékelésünknek gyakran nem éppen az-e a kimutatható részbeni oka, hogy egymást, egymás áldozatait és erőfeszítéseit, közös értékeinket, saját magunkat nem becsüljük meg eléggé?

Emerenciánát nem tartják tőlünk távol évszázadok és letűnt korok szokásai, példáját nem gyengítik kétes legendaképződmények. 1937-ben született a Veszprém megyei Kiscsősz pusztán, s annak közelében is halt meg. Ennek a kicsiny, a devecseri járásba tartozó községnek kb. 300 lakosa volt a harmincas évek végén, a legközelebbi vasúti megálló pedig Karakószörcsök.

Renci, ahogy Emerenciánát becézték, egészen egyszerű falusi leányka volt. A körülötte élők is mind szegény földművesek, napszámosok, cselédek. Plébánia nincs Kiscsőszön, csak egy kis templomocska, ahová Iszkázról jár a pap misézni vasárnapokon, nagyobb ünnepeken, első péntekenként, s hittanra hetenként. A templom oltárképe Szent Imrét ábrázolja, amint örök szüzességet fogad, hogy lelkiismerete szerint Isten kedvében élje le életét. Renci ebbe a templomba járt minden vasárnap szentmisére, ez előtt az oltárkép előtt áldozott is minden alkalommal, ahogy emlékszik a falu.

A hittanórák sem nagyon különbözhettek az ilyen kis - egyházi szempontból — filiális falvak hittanóráitól: egy-két tucat, különböző korú gyerek,