A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-05-01 / 5. szám

204

„Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek, hogy örömünk teljes legyen.” (ÍJn 1,2—4.)

Június 15 - TIZENEGYEDIK ÉVKÖZI VASÁRNAP

A szentmise olvasmányai:

2Sám 212,7-10.13: Az Úr is megbocsátja bűnödet, és nem halsz meg.

Gál 2,16.19—21: Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem.

Lk 7,36-8,3 (rövidebben 7,36-50): Sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett.

A szentmise első olvasmánya tanítja, hogy a földi hatalom nem menti meg az embert bűnösségétől és a bűn vakságától; de aki bűnbánatot tart, elnyeri Isten bocsánatát. Dávid kard által megölette a hetita Úriját, hogy feleségül vehesse feleségét. De Nátán próféta intő szavára bűnbánatot tartott: „Vétkeztem az Úr ellen!” Mire az Úr megbocsátja bűneit, de a büntetést nem engedi el.

A második olvasmányban már az újszövetség nagy titka jelenik meg: az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit. E hit azonban csak a cselekedetek által tevékeny. A hit által Jézus Krisztus szeretete, az Ö élete csírázik ki bennünk, annyira, hogy Szent Pállal elmondhatjuk: „Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem.” Jézus tehát nem úgy vált meg bennünket a bűntől, hogy egyszerűen kijelenti: „megbocsátok”, hanem megadja nekünk az ő szeretetének valóságát, mely összeférhetetlen a bűnnel. A bűn ugyanis végső lényegében egy radikális önzés, az „én” bálványozása. A szeretet pedig egy radikális más lény felé való odahajlás, a szeretett személynek való önátadás.

Mint ilyen a bűnt mintegy „belülről” semmisíti meg.

Az evangélium ezt a nagy belső szeretetet példázza a bűnös nő esetében, aki könnyeit Jézus lábára