A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-05-01 / 5. szám
202 nyöröghetjük imával, és szabadon elfogadhatjuk. A mai szentmise szövege, különösen az evangélium arra is tanít bennünket, hogy az isteni bölcsesség székhelye egy közösség: Az Isteni Személyek állandó párbeszédben, kölcsönös szeretetönátadásban élik benső életüket. Annyira közösségi az életük, hogy az Isteni Természetet közösen birtokolják. Nincs az Isteni Természetnek egyetlen olyan tulajdonsága sem, amit meg nem osztanának egymás között, amit át nem adnának egymásnak. S mivel az Isten az embert a saját képmására teremtette, és meghívta, hogy vegyen részt saját isteni életében, az ember is csak közösségben, Isten népének közösségében találja meg az igazi bölcsességet. Csak akkor talál rá világának és benne saját életének teljes értelmére, ha felnő az Isteni Személyek szerető önátadásáig. Június 1 - ÚRNAPJA A szentmise olvasmányai: Tér 14,18-20: Melkizedek ... pedig kenyeret és bort hozott. lKor 11,23-26: Vegyétek és egyétek, ez az én testem, melyet értetek adok. Lk 9,11-17:Mindnyájan ettek, és jól is laktak. Úrnapján azt a csodálatos titkot ünnepeljük, hogy a kenyér és bor külső színe alatt Jézus Krisztusnak teste és vére, istensége és embersége, valójában, igazán és lényegüeg jelen van. Az ünnepet IV. Orbán pápa 1264-ben rendelte el az egész egyház számára, és megbízta Aquinói Szent Tamást, hogy a liturgikus szövegeket készítse elő. A szentmise ünnepi énekét (sequentiáját), „Dicsérd, Sión, Üdvözítőd ...” (Lauda Sion Salvatorem) Szent Tamás maga írta. Az ószövetségi olvasmány Melkizedeket említi, aki mint Salem királya és a „magasságbeli Isten papja” kenyeret és bort ajánl fel Istennek, és szövetségi lakomát Ábrámnak. Melkizedek Jézus előképe, aki az utolsó vacsorán megalapította az Oltáriszentséget, saját testének és vérének szentségét a kenyér és bor színe alatt. Az Oltáriszentség Jézus nagy szeretetének csodája. Mint Istenember sem adhatott volna többet, mint mikor önmagát adja lelkünk táplálékául. Itt valósul meg nagy ígérete: „Veletek maradok a világ végéig.” Nemcsak mint Isten, hanem úgy is, mint ember, istenségével, emberségével, testestül-lelkestül. Ebben az új szövetségben az ember már elválaszthatatlan az Istentől,
