A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-04-01 / 4. szám
156 lélek vezeti őket és az egyházi közösséget, állást foglaltak a megbízatás nélküli tévtanítók ellen, és elfogadták Szent Pál érvelését:,,Urunk Jézus kegyelméből üdvözülünk” (15,11), mind a zsidóságból, mind a pogányságból megtért hívek. Tökéletes rend csak a temetőben van (és talán ezért gondolunk a múltra sóvárogva, hogy ott minden rendben volt, mert a múlton változtatni nem lehet). Ahol élet van, ott mozgás, változás és küzdelem van. Ezért nem szabad elkeserednünk és ellankadnunk, ha nem karikacsapásként megy minden. Ahogy az ősegyház szembe tudott nézni a pártokra szakadó hívekkel, és megtalálta a helyes utat, úgy a mai egyház is meg fogja találni a helyes utat, mert ugyanaz a Lélek vezeti a régit is és az újat is az üdvösség felé. A mi feladatunk az, hogy megtartva Jézus tanítását mutassuk ki szeretetünket az Isten iránt. A mai evangélium szerint ennek a magatartásnak három gyümölcse van: 1. Az Atya és a Fiú lakást vesznek a hívő ember szívében, és így nemcsak Isten vendégei, hanem családjának tagjai vagyunk. 2. A Vigasztaló Szentlélek tovább folytatja és tökéletesíti a Fiú munkáját, élteti, vezeti, vigasztalja a híveket. '3. Isten békéjét kapjuk meg, aminek alapja az, hogy Jézus Krisztusban Isten magához ölelte a világot, és senki vagy semmi sem szakíthat el ettől a szeretettől — csak a bűn, ha tudatosan ellene fordulunk ennek a szeretetnek. Amikor felmerül a szorongó kérdés: Mit tegyünk? Merre forduljunk, és kit kövessünk a mai zűrzavarban, amelyet az egyház életében tapasztalunk? — a válasz igen egyszerű: Csatlakozzunk Jézus Krisztushoz, tartsuk meg a parancsait, legyünk közösségben azokkal, akik ugyanígy gondolkodnak; mert az ilyen hívek szívében fog kivirágozni a szeretet, és a szeretet gyakorlása egyesít nemcsak embertársainkkal, hanem az Istennel is. Május 11 - HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA BÁRCSAK HALLGATNÁTOK MA AZ Ö SZAVÁRA! (Számos országban ma Urunk mennybemenetelének főünnepe van.) A szentmise olvasmányai: ApCsel 705-60; Jel 22,12-14.16-17.20; Jn 17,20-26. István hallgatósága úgy viselkedik az első olvasmányban, mint az egymást gúnyoló gyerekek. Többszöri ismétlés után: „Te vagy a szamár!” az egyik befogja a fülét, hogy ne hallja ellenfele szavait, és még nagyobb hangerővel kiabálja a fenti jelzőt a másikról. Az első ol-
