A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-03-01 / 3. szám

I

110

Április 14 - HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA NYITOTT SÍR - NYITOTT AJTÖ

A szentmise olvasmányai:

Ap Csel 4,32-35 - ÍJn 5,1-6 - Jn 20,19-31

Fehérvasámapként ismeretes a mai nap, mert a húsvét éjszakáján megkeresztelt hívők ekkor jelentek meg utoljára fehér ruhájukban, amit a keresztség alkalmával magukra öltöttek, ami ártatlanságukat és Krisztushoz tartozásukat jelképezte. Az ősegyházban hosszú előkészület előzte meg a keresztséget. Ezidő alatt nem annyira tanították a hitújoncokat, mint inkább átadták nekik azt az életstílust, amit Krisztus követése megkövetelt. Éppen ezért a kereszténységet nem úgy tekintették elsősorban, mint tanítást, hanem mint életformát, és „útnak” nevezték.

A mi életünkben ennek a fordítottja történik. Legtöbbünket kicsi korban megkeresztelnek, és ezt követi a folyamatos megtérés. Szüléink és keresztszüleink erre tesznek ígéretet - megígérik, hogy a fejlődő gyermek figyelmét Krisztus felé fordítják, és az egyházi közösségben nevelik föl. (Sajnos, sokszor az ígéret csak ígéret marad, vagy csak tanításra szorítkozik, és nem a leghatékonyabb nevelési módszerre, a jópéldára támaszkodik.)

Egy fiatalember 20 éves koráig teljesen vallástalan környezetben nőtt föl. Katolikus egyetemre került, és pár évvel később ott kérte a keresztséget. Több társa részt vett a szertartáson, és a pap, aki mindannyiokat ismerte, megkérdezte azokat, akiket kis korukban kereszteltek meg: „Tegyük föl, hogy titeket nem kereszteltek meg kicsi korotokban. Hányán vállalkoznátok erre a lépésre, amire barátotok vállalkozott?” A 25 jelenlévőből csak 4—5 érezte, hogy elég erős a hite ahhoz, hogy elfogadja Krisztust élete középpontjának és példájának. Mindegyiknek tetszett Krisztus tanítása, meghatotta őket a keresztény szeretet csodálatos ereje, amiről az első olvasmányban hallottunk; ennek ellenére Tamás apostollal együtt valami foghatóbb, evilágibb, „tudományos” érvet kerestek, ami meggyőzné őket a kereszténység igazáról.

Mi a megoldás? Halasszuk el a keresztséget felnőtt korra? Erre nincsen szükség, és nem is lenne ajánlatos. A gyermek nem légüres térben nevelkedik, sok rossz és jó benyomás éri — miért zárnánk ki életéből a legnagyobb jónak és szeretetnek, Jézus Krisztusnak befolyását? Ha a szülő azt mondja, hogy a legjobbakat akaija gyermekének, akkor abban ott kell hogy legyen a vallásos képzés. A szülőknek kell komolyan venni ígéretüket, azt, hogy a gyermek figyelmét példájuk-