A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-10-01 / 10. szám

459

— Isten teremtett minden létezőt, vagyis ő hívott létre és életre mindent;

— „Szólt és lettek”: vagyis szavával hívott létre mindent, nem volt szüksége demiurgoszok (félistenek) segítségére, nem küszködött, nem harcolt stb., ahogy egyes mitológiákban olvassuk;

— Mindaz, amit Isten teremtett, „nagyon jó”, nincsen tehát Isten mellett valami rossz istenség;

— A rossz az első emberek engedetlenségével - még korábban a tiszta szellemek lázadásával — lépett a világba.

A teremtés hite megszabadít bennünket mindenfajta régi és új mítosztól és panteizmustól. Szellemtörténészek (pl. Pierre Duhem) rámutattak arra, hogy éppen ez a hit tette lehetővé a természettudományok megszületését, mivel elismeri a saját törvényekkel rendelkező természet önállóságát. A keresztény hit szerint a világ nincs tele istenekkel, ahogy ezt még a hellénista kozmogóniák vallották; az égitestek elveszítik „isteni” rangjukat, amikor a hit rámutat arra, hogy egyetlen Isten van, aki teremtett és teremt, de úgy, hogy az égitesteknek és minden teremtménynek önálló törvényeket ad. A régi és a mai panteizmus, amely a Természetet, Mindenséget, Anyagot stb. tekinti abszolút létezőnek (tehát isteníti a nem-istent, viszont tagadja a személyes, transzcendens Isten létét), végeredményben tudománytalan, mitikus világszemlélet.

A helyesen felfogott teremtés eszméje egyáltalán nem ellenkezik a fejlődés (evolúció) gondolatával, sőt jobban összeegyeztethető vele, mint a régi fixis- ta (merev) világszemlélettel. Ma már az evolúció gondolatát kiterjesztik nemcsak az élők világára, hanem a kozmoszra is (kozmogenezis). Bármint legyen is az evolúció tudományos igazolása - ez az egyes tudományokra (fizika, paleontológia, biológia, antropológia stb.), ill. a természetbölcseletre tartozik —, a keresztény ezt mondhatja: „A fejlődés nem teremtő, de a teremtés transzcendens tettének kifejezése a térben és az időben” (Teilhard de Chardin). A Teremtő transzcendens tette a következőt jelenti: nem a kezdeti „lökést” adja a világfolyamatnak, vagy „kívülről avatkozik be” a folyamatba, hanem megadja minden létezőnek „a kezdetben” és állandóan a létezés alapját.

Vagyis minden létében Istentől függ, aki örök akaratával „létre hozza” és egyre magasabb létfokra emeli a lényeket. Mivel pedig Isten a dolgoknak önálló természetet és — a létfokok szerint — önmeghatározó képességet