A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-10-01 / 10. szám
446 Dietrich Bonhoeffer német lutheránus teológus, akit a II. világháború végén kivégeztek, azt mondta, hogy a keresztény élet egyszerűen másokért való élet. Ezt tapasztalja meg a szülő, aki gyermekeiért él, a tanár vagy tanító, aki diákjaiért dolgozik, a tisztviselő, a becsületes iparos, aki a maga területén, a maga szakmájában igyekszik másokért élni. Sajnos, sokszor mi elszellemiesítjük vallásunkat, és azt csak a templombajárásban, imádságban, jámborsági gyakorlatokban látjuk megvalósítva. Mindez jó, de csak akkor jó, ha nagyobb szere tetre, önzetlenebb szolgálatra sarkall bennünket. Az érem másik oldalára nézve, vegyük észre az önzetlenséget és őszinte szeretetet embertársainkban, azokban is, akik esetleg nem tartoznak az egyházhoz, de példás és áldozatos életükkel előmozdítják az emberiség jólétét. Jézus példáját követve, aki életét adta barátaiért, mindazok, akik ezt megteszik és másokért élnek, az Isten országát építik. Erre emlékeztet és erre buzdít bennünket a szentmise, ahol Jézus áldozatos, másokért szentelt életéhez csatlakozunk, és példáján fölbuzdulva hozzá hasonlóan akarunk élni a világban. November 17 - ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP Olvasmányok: Dán 12,1—3; Zsid 10,11—14; Mk 13,24—32. Isten nem rombol, hanem üdvözít Középiskolás koromban megkérdeztük a hittanárt, hogy mikor is várhatjuk a világ végét. Nem fog az egyhamar jönni, válaszolta, és lévén jó tanár, az okot is megadta: Krisztus előtt több évezredet élt az emberiség; feltehető tehát, hogy Krisztussal tovább él, sőt valójában máris vele élünk. A válasz, ha jól meggondoljuk, igen bölcs és mély igazságot tartalmaz, mert nem a Krisztus utáni évek sorozatára, hanem a Krisztussal Miért is érdekel bennünket annyira a világ vége, és miért gondolunk úgy reá, mint katasztrófára? Sok lélekbúvár szerint mindez az való életre helyezi a hangsúlyt.
