A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-09-01 / 9. szám
409 FI ATA LÓKNAK Szabó Ferenc GONDOLATOK A TÍZPARANCSOLATRÓL 6. és 9. „Ne törj házasságot; más feleségét-férjét ne kívánd!” A nemiség az ember (férfi és nő) lényeges dimenziója. A Teremtővel együttműködő szülők az élet forrásai. De a szexualitás és a szerelem legmélyebb értelme abban van, hogy az emberi lények megnyílnak egymás felé, kommúniót, közösséget alkotnak („nem jó az embernek egyedül lenni”). Isten az embert férfinak és nőnek teremtette (Tér 2,18), saját képmására szabad és szeretni tudó lénynek alkotta őket. Az emberi nemiség azt jelenti, hogy egymásra vagyunk utalva, és szeretetre hivattunk. A nemiség rányomja bélyegét egész lényünkre: testünkre, érzelmeinkre, gondolkodásmódunkra, viselkedésünkre. Isten úgy teremtette az embert, hogy mint nő és férfi létezzen. Mivel a bűn az embert „megsebezte”, az önmagában jó szexualitás használata is rossz lehet, ha eltérünk Isten eredeti tervétől. Itt is megnyilvánul önzésünk és hazugságra való hajlamunk. Ha a férfi és a nő önmagát keresi a szerelemben, és ha nem az igazság szerint éli azt meg (vagyis Isten terve és a sajátos hivatása szerint), visszaél vele, paráználkodik. A 6. és 9. parancs azt hangsúlyozza, hogy a nemiség terén „tisztán” kell élnünk. Nem mintha a nemi élet, a szexualitás önmagában „piszkos” dolog lenne, hanem mivel Isten az igazi és tiszta szeretet kifejezésére adta a nemiséget. A kereszténynek pedig még szól Szent Pál figyelmeztetése: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek?” (lKor 3,16) A nemiséggel való visszaélés bűn. És mivel a rossz és a gonosz kívánság a szívben születik meg, paráznaságot elkövetni lehet nemcsak „cselekedettel”, hanem kívánsággal, gondolattal is, vagy akár a gonosz kívánságot kifejező és bűnre csábító szóval is. Mivel a nemiséget az igazság és a szeretet szerint kell megélnünk, a kereszténynek szüksége van az érzelmek és szándékok igazságára, az érett felelősségre és a lemondásra. A szexualitásban is kifejezzük azt, mekkora a szeretetünk Isten, mások és önmagunk iránt. Mindnyájan hivatást kaptunk a tisztaságra (a fenti értelemben). Nemcsak azok, akik Isten különleges hívása folytán, az Isten országá
