A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-08-01 / 8. szám

376 A megkezdődött nyomozás vége az lett, hogy a pap egy napon magához hívatta a borbélyt és a huncut Kulmánt. A tárgyalás hevé­ben a borbély hajlandó volt megszabadulni a telefontól, de a kocsmá- ros, aki szintén hivatalos volt a megbeszélésre, nem nyugodott bele, mert most kiderült, hogy az ő telefonját is használja Kulmán gazda, így a végén kiderült, hogy a telefon feladása nem oldja meg a kérdést. Míg a végén Kulmán gazda önfeláldozása vetett véget a bajnak. így mindenki beleegyezett, hogy közreműködnek az áldatlan helyzet megszüntetésében. Végül a „papi ész" dolgozta ki a lényeget. A kocsmáros üzletében volt egy jó üres szoba, hozzá külön- szoba. A korcsmáros hajlandó volt azt átadni a borbélynak mint műhelyt. A borbély is helyeselt, mert remélte, hogy így nemcsak az antialkoholisták, hanem az alkoholfogyasztók is ollója alá kerülnek. * * * Koccintottak a nagy egyezségre. Kulmán rövidesen eltűnt a faluból szégyenében. A korcsmáros örült, hogy az antialkoholisták is látogatták helyét, ha nem is ivási vágyból; a borbély is örült, mert munkája megszaporodott; a pap is örült, mert sem pereskedés, sem feljelentés nem háborgatta faluja nyugalmát. □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ (Folytatás a 359. oldalról.) hez fűzi és érzékelteti a zene: „Óh, jó Uram, Jézus mondá / Kardtól vész, ki kard­dal él. De két tűz között válaszúton / békét csak bolond remél. / Mondd, meny­nyit ér az ember, ha bűntelen, de gyenge, / Mondd, mennyit ér, ha készül / véres győzelemre. Óh, jó Uram, nem tudom már,/hűséges kihez legyek. / Törvényedre sújt le kardom, ha ölnöm kell, hogy védjetek. / Oly távol vagy tőlem, és mégis kö­zel / Te hallgatsz, s én érzem, a szívem felel.” Az opera befejezése olyan, mint egy keresztségi fogadalom. A térítők és a tömeg felváltva énekük latinul: „Dicső­ség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek. Utá­na Asztrik Istvánhoz: Akarod-e a szent hitet megtartani és igaz módon megőriz­ni? István: Akarom. Asztrik: Akarsz-e a szent egyházaknak és papjainak védője és oltalmazója tenni? István: Akarok. Asztrik: Akarod-e az országot atyáid igaz­sága szerint kormányozni és védelmezni? István: Akarom. Asztrik: Úgy legyen! Amen. Majd István ünnepélyesen: Király vagyok. Uram, a Te akaratodból. Minden magyarok királya. És én azt akarom, hogy ennek a népnek országa le­gyen. VELED, URAM, DE NÉLKÜLED. S ez a mondat nem engedi lezárni az operát. A közönség kielégült műélvezettel távozik, vagy zárja le otthon a lemez­játszót, de lelkében marad egy nyugtalanság, amit ez a mondat kelt benne: Ve­ted, Uram, de nélküled. Ellentmondás? Annak hangzik. Sík Sándor tragédiája is paradoxonnal zárul: A király meghalt - a király él. Dehát egész nemzeti létünk történelmi irracionálé. S ebben remény rejlik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom