A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-07-01 / 7. szám
310 a tárgyba klasszikus méreteket ölt. Kristályosán zárt formáiból néha szenvedélyesen kitör, lázadása szétfeszíti a kereteket, egy virágcsokorban is forradalmi élet lobog, melankóliáján átvetül a dolgok örök nyugtalansága. Tájai hol geometrikus rétegekbe rendeződnek, hol fénymágiát űznek a rájuk csodálkozó szemmel, máskor meg lázadó ciprusok nyársalják föl a szelíden felhős eget, aranyban fürdeti a várost, és együtt nyújtózkodik a fák alatt ébredő fehér falakkal. Mint arcképfestő is kiváló. Fiatal pap korában kedvvel festette falujában a gyerekeket s felnőtteket egyaránt. Rómában püspökök, bíborosok ültek modellt neki. Jó híre támadt az Örök Városban, jöttek a megrendelések. Hamvas gyermekarcképeit magam is láttam még otthon. A római Szent István-ház folyosóján sokszor megcsodáltam önarcképét, amelyen vállból visszanéz jellegzetes kétkedő-csodálkozó tekintetével. Hasonló tágra nyílt szem néz ránk a Csodálkozás c. női portréjáról vagy a Méla gyermek arcából. A Várakozás asszonya már saját gondolataiban, vagy kimondatlan bánatában mélyed el, viszont a Tükör előtt haját igazító nője már mintha Leonardo álmaiból lépne elő testi szépségének reneszánsz teljességével. De, akárcsak da Vinci az Utolsó vacsora képén, legfőképp Krisztus arcát keresi, hogy megörökítse. Egész életén át kíséri ez a Krisztus arcáért folytatott küzdelem, száz és száz változaton át hiszi, hogy közelebb jut céljához, akár a Ceruzás ikon bizánci merevségű alakjának, szuggesztív tekintetének varázsa alá esik a szemlélő, akár a ke- resztút kezdetén megcsúfolt Messiás láttán tör fel belőlünk Pilátus kérdése: Vajon király vagy te? Legtöbbször a szenvedő és a megfeszített Krisztust ábrázolja a test és a lélek iszonyú realitásával, az Istenember agóniáját, a megszégyenültet, a legyőzöttet, azt, aki Szent Pál szerint „átkozottá lön érettünk”. De láthatjuk a hegyi beszéd Krisztusát, a Jó Pásztort, a föltámadt és uralkodó Királyt, az utolsó ítélet Bíráját, a szelíd és alázatos szívű Jézust, az Eukarisztiát szerző Krisztust és így tovább. A festő, mint pap, jól ismeri a szent könyveket, és nem mulaszt el egyetlen helyet sem, hogy ecsetjéhez és palettájához nyúljon kiaknázván azt művészi birodalma számára. Krisztus után második helyet foglal el Prokop arckép-csarnokában a Szent Szűz. Persze nem ugyanazzal a vággyal festi őt, mint RaRózsafüzér: Akit értünk tövissel koronáztak
