A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-06-01 / 6. szám

251

Péter megtagadta Krisztust,

Pál pedig üldözője volt tanítványainak. Mindkettő elfogadta, hogy Krisztus megbocsátott nekik. Nem sopánkodtak a múlt miatt, hanem kettőzött erővel szolgálták Krisztus ügyét. Az életükben bebizonyosodott Szent Ágoston mondása: a bűnbánat az a lépcső, ami a mennyországba vezet.

Mennyire vagyunk mi hajlandók megbocsátani?

Krisztus magatartásában csak a parancsot és kényszert látjuk, és nem a megértő, másokat talpra állító, új lehetőséget biztosító biztatást? Az erényről erényre vezető diadalmas út könnyen felfuvalkodottá tehet bennünket. A mélységben is Isten segítségét kérő és irgalmában bízó szeretet viszont egyre közelebb visz magához Istenhez. Es ugyanez a megértő és megbocsátó szeretet kapcsol szorosabban embertársainkhoz is.

Kövessük tehát az apostolfejedelmeket ezen a göröngyös, megbocsátó, Isten irgalmában bízó úton, ami, mint az ő életükben látjuk, a kegyelem győzelméhez vezet.

Július 7 - ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP

NAGY A ROSSZ HATALMA, DE HATALMASABB A KEGYELEM

A szentmise olvasmányai Ez 2,2-5: A megátalkodott nép prófétát kap.

2Kor 12,7-10: Gyöngeségünkben kinyilvánul Krisztus ereje.

Mk 6,1—6: Jézus nem lehet a miénk pusztán emberi szempontok alapján.

Első olvasásra is világos lesz, hogy a három szentírási szakasz megint egységet alkot. Az, ami Jézussal történt saját falujában, a názáreti zsinagógában, az volt mindig a prófétáknak a sorsa. Azért vállalták néha félve, rettegve a prófétai küldetést, és azért tartották mindig emlékezetükben a legnagyobb apóst oh sikerek idején is, mert voltaképpen abban mutatkozik meg az őket meghívó, az őket elküldő, a velük munkálkodó krisztusi kegyelem, mert még gyengeségükben is az Úrra támaszkodnak, s akkor is tanúságot tesznek róla.