A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-06-01 / 6. szám

252

/

Talán mi is elcsodálkozunk — mint az Ur is elcsodálkozott —, hogy saját falujában csak ennyi becsülete, ennyi tisztelete van, éseny- nyire nem hisznek neki. Volt valami a kérdésben, amikor Natanaelt hívták: „Itt van a názáreti Jézus, a Messiás”, és ő azt kérdezte: „Jöhet-e valami jó Názáretből?” Nem tudjuk pontosan, miért volt ilyen hírük a názáretieknek. Otthon, Magyarországon is voltak falvak, amelyeket az egész környék csak bicskás falvaknak, vagy lopós falvaknak ismert. Nem tudjuk, a názáretiek mivel szerezték rossz hírüket, de

igazolták, amikor az Urat fogadták a zsinagógában.

Óvakodjunk azonban, nehogy túl gyorsan pálcát törjünk a názáretiek magatartása felett. Ne is csodálkozzunk nagyon az ő hitetlenségükön. Isten csodálatos lehajlása, az emberek fölemelése és kiválasztása az Ő saját szabad döntése. Sokszor megütköztet bennünket: „Ennek adott kegyelmet?” „Ezt hívta meg?” „Ezt választotta?” „Ez akar tanítani bennünket?” Csak menjünk végig emlékezetünkben saját élettörténetünkön. Vagy ha kicsit ismerjük az Egyház történelmét, annak során is látjuk, hogy milyen fogadtatásban részesült minden korban az, akin rajta volt az Ur Lelke, aki ezzel a lélekkel próbált szólni mindenkihez, még azokhoz is, akik küldetéses élete előtt ismerték.

Jézust ismerték a názáretiek, mint játszadozó kisfiút. Ezért csodálkoztak, hogy próféta lett belőle. De ha már egyszer próféta lett, s tele van hírével Galilea és Júdea, és hallunk az Ö nagy tetteiről, hát akkor most itthon mutassa meg, hogy mit tud, és az Ö hatalmas tetteiben, csodaerejében elsősorban minket részesítsen. Gondolom, ez volt második csalódása a názáreti közösségnek. Az első az, hogyan lehetett ebből próféta. A második pedig, hogy ha egyszer próféta, akkor miért nem itthon produkálja magát?

A második olvasmány pontosabb megértéséhez jó lenne az előtte levő két fejezetet is végigolvasni. Szent Pál védekezik a korintusi vádaskodók ellen: Ö igenis igazi apostol, bár nem volt ott a között a tizenkettő között, akiket először hívott az Ür. De amint azokat is az Ur hívta, s az Ö Lelke kente fel őket, őt is Jézus küldötte, s Jézus Lelke szentelte meg. Megvannak apostolkodásának a jelei is: a csodás eredmények, a titkok mélységes ismerete, a fáradhatatlan buzgalom. S aztán hozzáteszi: megvan mindig rajtam, testemen is a krisztusi szenvedések, sebek helye. Aki csak kicsit is ismeri életem történetét,