A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-05-01 / 5. szám
208 És az Úr hallotta imádságunkat. Meghallgatta — ma már tulajdon szemünkkel látjuk, amit akkor a hitben elfogadtunk — olyan utakon, melyek az emberi megértés számára kifürkészhetetlenek. Korlátáink áldozatává lettünk. Az ő vágya az volt, hogy újszülött missziónk a mustármaghoz legyen hasonlatos, mikor az elkezd csírázni és növekedni. De mindehhez — szenvedésének emlékezeteként — azt akarta, hogy az ő szerető és megváltó Gondviselését csalódásaink, szenvedéseink, félelmeink kísérjék. Megpróbálta hitünket, mint hajdan a hullámokon járva Péterét. És így a már hajnalodó, dicsőségesen ragyogó új korszak előtt akarta, hogy egy sötét éjszakán menjünk keresztül, mint ő a szenvedés éjszakáján. Az emberektől való tökéletes elhagyatottságon át. Fölajánlásunkra a válasz külsőleg nekem börtönt, González Gil atya számára pedig száműzetést jelentett. Ami azonban apostoli lehetőségeink terén visszaesésnek tűnt, az valójában csak egy nehéz időszak vége volt. Már bontakozott egy új korszaknak a kezdete, mely könnyebb volt, mely sok-sok megtéréssel lett megáldva — az az időszak, melyben most élünk. Tűz Tamás LÁNGOK LELKE Elsőáldozók nyíló rózsák tudom mi a szokás merengek egy titokzatos kéz az órát megállítja s a régi csendet visszahozza oly gyorsasággal hogy érzem szinte ahogy olvad számban az ostya orgonával aláfestett igaz-se-voltak zúgnak elő hogy ne feledjem el ne felejtsem azt a percet mikor a gyertyaláng a szemben mikor a lángok lelke serceg
