A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-02-01 / 2. szám
86 pöki kongregációban létrehozott pápai bizottság vette át. A menekültekről való lelkipásztori gondoskodás viszont sajátos problémái miatt az államtitkárság hatáskörébe is került, mivel ők általában a szocialista országokból kerülnek ki, amelyeknek püspöki kara képtelen a hívek lelki gondozására misszionáriusokat küldeni, de maguk a hívek sem fogadnának el hazai misszionáriusokat, félve az otthoni államhatalom befolyásától. A külföldi magyar pasztoráció helyzete A külföldi magyar pasztoráció egyike volt azoknak a lelkipásztori területeknek, melyek az újjárendezés után az államtitkárság intézkedése alá kerültek. A külföldi magyar pasztoráció ugyanis — különösen Európában — szorosan kapcsolódott a menekültkérdéshez, és a magyar állam egyházpolitikai törekvéseinek alávetett hazai püspöki kar bármilyen befolyását a külföldön élő hívek elutasították volna. Magyarországi segítségre nem is volt szükség, mert fölös számban éltek külföldön magyar papok, akik honfitársaik pasztorációját addig is ellátták, és sok érdemet szereztek a háború utáni, de a jelenlegi új menekültek megsegítésében is. A külföldi magyar pasztorációban dolgozó papság következetesen igyekezett segíteni a hazai egyházat, sőt tudatosan lépett fel a régebben sokszor brutális üldözést szenvedő egyház védelmezőjeként azáltal, hogy felhasználva a külföldön élés adta lehetőségeket, szóvá tette a szabadon beszélni nem tudó hazai egyház sérelmeit. A külföldi magyar papság jószándékú, de nem mindig szakszerű és kevéssé hatásos védelmi törekvéseivel szemben igazi változást a magyar egyház helyzetében a Szentszéknek a magyar kormánnyal 1964-ben megkötött részleges megegyezése hozott, mely megnyitotta az utat új főpásztorok kinevezéséhez, és létrehozott bizonyos kereteket a magyar egyház problémáinak rendezésére. A magyar emigrációs lelkigondozás szervezését Nyugat-Európában a kon- zisztoriális kongregáció megbízásából Zágon József prelátus kezdte meg. Neki köszönhető a németországi és ausztriai első lelkipásztori állomások megalakulása. Ő neveztette ki 1950-ben dr. Ádám Györgyöt németországi főlelkésszé, hogy folytassa a megkezdett szervezést. A Summum Consilium létrejöttekor a Szentszék dr. Ádámot annak magyar tagjává nevezte ki, aki ezáltal a külföldi magyar pasztoráció fejévé lett. A Summum Consilium megszüntetése után dr. Ádám Györgyöt Róma a külföldi magyarság szentszéki képviseletével bízta meg. 1978- ban bekövetkezett halálakor javában folytak az előkészületek a fent ismertetett Pastoralis migratorum cura kezdetű rendelkezés megalkotására. Már akkor szóba került egy püspöki ranggal felruházott megbízott kinevezése a külföldi magyar pasztoráció ügyeinek intézésére. A kinevezés mégis csak öt év múlva valósult meg. A választás egy, 1945 óta külföldön élő piarista egyetemi tanárra, dr. Irányi Lászlóra esett, aki az amerikai magyarság körében jól, de Európában kevéssé ismert volt, és akit nem terheltek a menekült élet politikai problémái. (Az új főpásztorról lásd: A Szív 1983,243 és 442.) Az Egyesült Államokból választott főpásztor kinevezését sokan a Szentszék tudatos állásfoglalásaként értelmezik, feltételezve, hogy a Vatikán egyrészt nem kívánta egy, az ellenzéki szerepre törekvő és a Szentszékkel sem mindig har
