A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-11-01 / 11-12. szám

566

ban tört fel a vér. Soha, de most véletlenül hazajön a feleségem. Azonnal telefonál a mentőknek. Máskor 15—20 perc, most 5 perc, és jönnek. Itt a kórházban még véletlenül, időn túl, itt az engem kezelő orvos. Ezt mondja nekem: szerencséje van, egy injekció véletlenül elbújt itt a szekrényben, ami most életet ment. Még nem eszméltem ekkor. De röviddel ezután belép hozzám a tisztelendő úr, és ezt mondja: Pista bácsi, véletlenül maradt még egy szentostya a maga számára. Ekkor ébredtem fel: Hát te Pista, ennyi véletlen nem lehet véletlen teérted. Ekkor biztosan tudtam és megértettem, hogy van Isten, velem van. Nagyon boldognak és nyugodtnak éreztem magam.

Sok év múlva találkoztam újra vele. Hite csak úgy ragyogott szavaiból, mindenütt apostolkodott,és hirdette Isten nagy tetteit.

Nem kell különös kommentár ehhez a megrázó történethez. Az istenélmény szinte minden betegágyon előbb-utóbb megvalósul, ha nem is ilyen látványos módon.

Egy ilyen kevésbé drámai és látványos élmény jut eszembe. Majdnem húsz éve történt; első Kanadába érkezésem után egy vagy két évvel nyári helyettesítést vállaltam egyik montreali kórházban.

50-60 éves férfi fogadott egy közös kórteremben; jó kedélyű „vagány fickó" volt. Mikor megtudta, hogy európai vagyok, elbeszélte, hogy a katonáskodás elsodorta Európába is; pár szót és kifejezést tudott németül. Valahányszor megjelentem a kórteremben, mindig örömmel fogadott; közös „európaiságunk" haverokká tett,,,beszélgettünk németül”. Kedélyesen értésemre adta, hogy papi szolgálataimra nincs szüksége; viszont mindig érdeklődve kérdezte, hogy megy a lelkészi munkám. Majdnem biztosra veszem, hogy éberen és megbecsüléssel figyelte papi egyenruhámat és tevékenységemet.

Egyszer egy folyosón ér a hangszóró: a lelkész sürgősen menjen be ebbe és ebbe a kórterembe. Ő volt az: szívroham. Föléje hajoltam: megismer? bízik a jó Istenben? bánja bűneit? megadhatom a feloldo- zást? Mindenre nyugodtan, tisztán igent intett. Elmondtam még, és ő követte, a miatyánkat; utána feloldozás és a betegek kenete.

Élete utolsó hetében megjelent egy pap, aki iránt barátságot érzett; e jel kívülről és a kegyelem belülről megvalósította a végső, döntő istenélményt.

N.F.