A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-11-01 / 11-12. szám

565

elutasított. Ki is mondta az okot: ha lenne Isten, már megmutatta volna, hogy van. „Engem hagyjon békén!"

így is történt. Sok héten át bementem a szobába, de őt nem zavartam. Kb. 3540. megjelenésem után odahívott, és ennyit mondott: ha csak annyi jelét látnám Istennek, mint egy igen távoli örökmécs fénye, hinnék. Majd pár hét múlva: ha saját lábamon letudnék menni Máriagyűdre, hívő lennék.

Tüdőrákos volt, egyik tüdeje hiányzott, a másik sem volt egészséges.

Egyszer aztán a beteg eltűnt. Közölték: hazavitték. Kb. 4 hétre rá még maradt egyetlen szentostyám, és bementem a még hátralevő osztályra. A nővér közölte, hogy van egy súlyosan vérző férfi betege. A megjelölt szobába lépve Pista bácsit, a régi beteget találtam. Ült, halálsápadtan. Semmi kétség, halálveszély. Odaléptem hozzá és közöltem: Pista bácsi,most nem szólalhat meg. Bánja meg bűneit csendesen, én feloldozom. Határozott fejmozdulattal nemet intett. Leültem. Vártam. Pista bácsi, nem gyerek, tudja jól, hogy életveszélyben van, béküljön ki Istennel. Még határozottabb „nem" volt a válasz. Tovább vártam, kérve Jézust, hogy segítsen. Ekkor tétován eny- nyit mondtam halkan: pedig véletlenül maradt még egy szentostya, azt szerettem volna odaadni. Abban a pillanatban könnyek jelentek meg révedező szeme sarkában,és azok lassan kezdtek lefolyni arcán. Akkor megértettem: a két személy találkozott. Itt a kegyelem órája. „Pista bácsi, feloldozhatom, megbánja bűneit?" — kérdeztem. Mély ihletésű fejbólintása beleegyezést jelzett. Aztán véres nyelvére tettem az egyetlen szentostyát. A betegek kenetében részesítettem, végtelen örömömben megcsókoltam a homlokát.

Felesége a kórház udvarán odarohant és érdeklődött. Elcsukló hangon csak annyit tudtam mondani: minden rendben, elfogadta Jézust. Az asszony felkiáltott: Ó, hát mégis van Isten!

Napok múlva újra látogatni mentem. A szoba ajtajából bepillantottam. Pista bácsi élt, sőt nyugodt arccal ült látogatói között. Nem mertem bemenni, féltem, hogy mindent visszavon, hiszen jobban lett. Egy hét múlva mégis bementem hozzá. Csendben beszélt látogatóinak. Hallottam, hogy a jó Istent emlegeti. „Miről beszél, Pista bácsi?" — kérdeztem. „Most mondom el, mi történt velem azon a nehéz napon."„Mondaná el nekem is — kértem —, hiszen én sem tudom!" Elkezdte: Hazakerültem, hogy egy ideig az otthon előnyei segítsenek. Egyik tüdőm már hiányzik. Egy napon a déli órákban egyedül vagyok otthon. Feleségem dolgozni jár. Köhögési ingert érzek. Amit felköhögtem, vér volt. A következő köhögés után szinte sugár-