A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-11-01 / 11-12. szám
563 a kötelező kezelés törvényesen megszabott feltételeit érvényen kívül helyeznénk. A jogilag nem felelős betegeknek is megvan elvben a joguk mindahhoz, amit a jogosult betegek tehetnek, következésképpen a haszontalan kezelési módszerek visszautasítása vagy el nem fogadása számukra is helyes döntésnek számíthat. Az irányelv számukra sem „az élet mindenáron történő fenntartása, hanem a beteg átfogó értelemben vett jóléte”. A be nem számítható betegek esetében is tehát a döntés mindenekelőtt orvosi jellegű, és az alkalmazott eljárásmód hatékonyságára vagy haszontalanságára vonatkozik. Amennyiben a betegek kifejezték kívánságukat a kezelés természetére vonatkozóan, mielőtt elvesztették öntudatukat, ezt az orvosnak ugyanúgy tiszteletben kell tartania, mint az öntudatnál levő beteg kívánságát. Ha a beteg idevonatkozó véleménye vagy kívánsága ismeretlen, az orvosnak a legközelebbi hozzátartozókkal egyetértésben kell meghoznia a kezelésre vonatkozó döntést. Ha az érdekelt felek nem tudnak megegyezni, és csakis ebben az esetben, a bírósághoz kell folyamodni a véleménykülönbség megoldására. A kanadai jogrendszer és az idevonatkozó keresztény felfogás közötti összhangot nem kell különösen kihangsúlyozni. Az Egyesült Államokban is ilyen irányba halad a kérdés elméleti megoldása, amint az elnök által felállított etikai bizottság véleménye mutatja. A bizottság végső nyilatkozata hangsúlyozza, hogy végső fokon sem a jog, sem az erkölcs nem követeli meg a beteg haszontalan kezelését. KONKLÚZIÓ Ha ez az álláspont a gyakorlatban is elfogadottá válik, az Egyesült Államokban a törvényes fejlődés egy teljes kört fog bezárni: egy új törvényre lesz szükség ahhoz, hogy az eddigi jogi fejlődésnek helyesebb irányt szabjanak. Indokolt tehát az a megállapítás, hogy ilyen fejlődésre Kanadában és másutt nincs szükség. Ez a tapasztalat kihangsúlyozza annak a fontosságát, hogy ezeket a döntéseket a család tagjainak és a kezelőorvosnak a lelkiismeretére kell bízni, akik az élet és a halál keresztény értékének fényében és a beteg érdekeinek legjobb ismeretében tudják meghozni döntésüket. Törvényes beavatkozást csak olyan esetekre kell leszorítani, amikor az érdekelt felek nem tudnak közösen elfogadható megoldást találni. Mindez természetesen nem zárja ki a tévedésnek vagy a beteg érdekeivel való visszaélésnek a lehetőségét. A bloomingtoni „Baby Doe” esetében például a szülők megtagadták a mongoloid újszülött életének megmentéséhez szükséges sebészeti beavatkozást, és még azt
