A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-11-01 / 11-12. szám
487 Ezzel a lelkülettel, a főparancsnak ilyen megtartásával nyugodtan nézhetsz a sír felé. Jó otthonba vár haza téged a mennyei Atya. Az elmúlás kérlelhetetlen közeledését s a szigorú számonkérés napját akarja elénk tárni az ószövetségi olvasmány. Teljesen megegyezik Jézus nyolcszoros jajkiáltásával az írástudókra, a farizeusokra. Malakiás azt rója fel népe vezetői, irányítói, az álpróféták bűnéül, hogy nemcsak ők tévedtek le az igaz útról, de botrányköve lettek a többieknek. Tanításuk által másokat is tévedésbe és romlásba vezettek. Nem volt az igaz út, hanem vak út, tévút. Azért nem fakadt élet a nyomukban, azért nem jártak világosságban, akik utánuk mentek. Megbotlottak, mert ha vak vezet világtalant, mindketten verembe esnek. Az írástudókra és a farizeusokra mondott nyolcszoros jajkiáltása az Újszövetség legborzalmasabb fejezete. Nagyon jól teszi a hivő még a huszadik században is, hogy mikor olvassa az Úr abszolút elítélő ítéletét az írástudó és farizeusi magatartásról, s amikor hallgatja a kárhoztató szavakat az Úr ajkáról, nemcsak a farizeusokra mutat — a bibliai farizeusokra és írástudókra —, nemcsak a saját környezetében élő, az egyházközségben élő írástudókra és farizeusokra; jól teszi, ha mellét veri, és magába tekint. Mert mindegyikünkben van ebből a lelkűiéiből. A csepürágó, a betűrágó, a „mit tettünk már” lelkűiét kísért. „Milyen hűségesek vagyunk! Megtartottuk a törvényt. Menynyit adtunk már az Istennek: legyen megelégedve vele, és ne kívánjon többet!” Hányszor mérlegeltük a szúnyogot, és nyeltük le a békát. Hányszor nyitottunk tárt kaput magunknak okos szétválasztásunkkal az Isten törvényeinek megtartása útján, és hányszor szabtuk mások számára olyan szűknek a kaput, mint a tű foka. Mennyi ellentét, mennyi ellentmondás volt külső, magunkat fitogtató vallásosságunk, jámborságunk és belső magatartásunk, szándékunk, gondolatvilágunk, érzületvilágunk között! Hogy emlegettük a családi nagyokat, szentjeinket, hőseinket, a különböző rendek nagy vezető embereit, fajtánk díszeit és örök dicsőségét, és hányszor felejtettünk el az ő nyomukban járni és szerintük cselekedni! „A vámosok és az utcalányok megelőznek benneteket az Isten országában”: az a fajta vámos, aki magába szállt, és mindenkinek mindent visszaadott négyszeresen; aki szemét sem merte az oltár felé emelni, hanem mellét verve mondta: „Isten, légy irgalmas hozzám, szegény bűnöshöz!” A bűnös nő, aki nem törődött a Simon farizeus házában vacsorázó, orrukat fintorgató, ítélkező farizeusokkal, hanem odaborult az Ur lábához, könnyeivel öntözte azt, és szemének hulló harmatával mutatta, hogy a szíve is megtört, és a bánat könnyei abból folynak. Azért kapta az Úrtól a vigasztaló drága szavakat: „Menj, és többet ne vétkezzél, én sem ítéllek el!” Elég jó élet terv a következő évre, egy egész életre.
