A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-11-01 / 11-12. szám

488

November 11. - ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP

VÉGSŐ TALÁLKOZÁS ISTENNEL

(O) Bölcsesség 6,13—17: „Rátalálnak a bölcsességre, akik keresik.”

A Krisztus előtti században a zsidóság egy része szétszóratásban élt,hellén nagyvárosokban; szinte ellenállhatatlan hatást gyakorolt rá a kozmopolita, szabadelvű légkör. Fülükben idegenül és érthetetlenül csengtek a biblia évszázadokkal előbb héberül megírt könyvei. Ez a helyzet visszhangra talált a Bölcsesség könyvében; a szerző olykor bírálja a görög bölcseletet, olykor pedig rokonságot keres közötte és a bibliai bölcsesség között, kimutatva ez utóbbinak isteni eredetű felsőbbrendűségét. Az isteni Bölcsesség valóságos személyes lény, Istenből fakad és árad szét a világba; meghódítja az ember gondolatait, közel van az emberhez, útitársul szegődik melléje. Isten szerető közelségének, bölcs vezetésének, gondviselő törődésének jegyeit viseli magán. A hajnalban felkelő és keresésére induló ember már ott találja az udvarán ülve. ..

Hasonló a mai világhelyzet is. A nagyvárosi keresztények legnagyobb részének fülében idegenül cseng az evangélium: más világ, nehezen érthető mondatok, mintha valami letűnt korból felejtődött volna itt. — Aki azonban keresi, olvassa, kutatja, az előtt lassan feltárul és kívánatossá válik; beléje ivódik Krisztus egyéniséget, bölcsességet, szeretetet, életteljességet hordozó és ajándékozó szava. Arra is rájön, hogy az evangélium előbb kereste és vonzotta őt, mint ő az evangéliumot: Krisztus szólítására támadt visszhang a lelkében.

(L) 1. Tesszalonikai levél 4,13-17: „Isten azokat, akik Jézussal egyesülten hánytak el, vele együtt előhozza.”

Jó példa a biblia idegenszerűségére Szt.Pál reflexiója egy égető őskeresztény problémára: mi lesz a holtak sorsa, amikor Krisztus hamarosan eljön világítéletre? Az apostol ezt válaszolja: „Mi, akik élünk, és az Úr eljövetelekor még életben leszünk, nem élvezünk semmi előnyt azokkal szemben, akik már meghaltak.” Tehát a halottak is részesülnek Krisztus eljövetelének üdvhozó eseményeiben. Az apostol ezután az eszkatológia sajátos képeivel és nyelvén (az arkangyal szava, harsonazengés stb.) leírja az Úr eljövetelét. Itt nagyon fontos megkülönböztetni a mondanivaló külső köntösét és magát az örök érvényű mondanivalót; ez utóbbit persze csupán a mai olvasmány alapján aligha lehetne meghatározni, az újszövetség egészéből kell kihámoznunk. Kb. húsz évvel Jézus haláa és feltámadása után így gondolkodtak az őskeresztények, ahogy itt olvassuk; ez a leírás az ő korukra és szűk körükre (pl. az első, nyilván kis lélekszámú tesszalonikai közösségre) jellemző.

Végeredményben a mi konkrét keresztény életünk is szűk körben (családunk, egyházközségünk ölén) folyik. Személyes eszkatoló- gikus várakozásunkat ez határozza meg: hol vannak elhúnyt szüleim? mi lett a sorsa kedvesemnek, gyermekemnek? mikor és hogyan ölel