A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-10-01 / 10. szám
470 Ritkán voltak látogatói, legfeljebb ,.hivatalos” dolgokban kocogtalak ajtaján. Mindig el volt foglalva, hiszen egy egyszerű falusi porta is ad elég tennivalót és gondot egy idősebb asszonynak. A szárnyasok, liba, kacsa és más baromfiak etetése, ólaik tisztántartása, tojások összeszedése, keltetés, az aprók felnevelése. Kis tehénkéje is volt, azt etetni, itatni, gondozni, fejni kellett. A megmaradt tejfeldolgozása túrónak, vajnak stb. . . elég elfoglaltság. No meg a ház rend- bentartása, takarítás, mosás, ruhajavítás. Egy magányos asszony bizony el is fárad, és szívesen hajtja este álomra a fejét. Néha-néha másokon is kellett segíteni, ha beteg volt az Oltáregylet tagjai között. így nemigen jutott ideje falut járni, pietykázni. A lőcsfalvi pap persze ezt mind tudta, de ez sem vezette arra a gondolatra, hogy Pataki Mari néni túllépte volna a ,.jámbor asszony” falusi fogalmát. * * * Egy este Mari néni asszony szomszédja, Perkál Kati néni lihegve verte a plébánia ajataját. — Jöjjék azonnal a főúr, mert Pataki Mari néni a végit járja! — Hát beteg a Mari néni?! — Az hát, oszt el is vesztjük az elnöknőnket. — Csak várjon egy pár pillanatig, míg elkészítem az elkészítendőket. — Várok én, várok, de azért siessék a főúr! így botorkáltak a sötét falusi utcákon, hogy megrövidítsék a kertek alján és a kerteken át. Mikor Perkálné kinyitotta az ajtót a papnak, Perkálné azt hitte, eltévesztette a házszámot, mert aki az ágyon feküdt, arcban teljesen megváltozott. Arca egészen kisimult, szemei furcsa fényben ragyogtak. — Dicsértessék a Jézus Krisztus! - jött a hang a beteg ágya felől. — Mindörökké, Amen! Lelkem, hát mi a baj? Mi a kívánsága? — Jaj, főúr, nagy út előtt állok én most. Segítene rajtam? — Hát miben lehetnék a segítségére? — Hát nincs nekem mán senkim, megváltaná nekem a jegyet oda, ahova mennem kéne? — De hát hova készül utazni? Majd kiszalajtunk valakit az állomásra.
