A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-02-01 / 2. szám

66

Ott van, romok közt, életemnek Vezére, széttört csillagom;

Ott egy szakadt fonál: ez a hit;

Egy csonka horgony: a remény;

Ily gyűjteménynek birtokában Az ifjú hogyne volna vén!

Ez a „szakadt fonálként'' jellemzett hit ugyanakkor felmérhetetlen kincs, amelyet Arany, a családját bensőségesen szerető férfi, tovább akar adni fiának. Imádkozni tanítja gyermekét. .. Balzsam ez a hit, vigasz, ugyanakkor erő, amely felvértez a szenvedésre, megnyugvásra késztet, megtart a becsület útján. De Arany — úgy látszik — még ezt a vigaszhitet sem mondhatja biztosan magáénak:

Oh, ha bennem is, mint egykor, épen Élne a hit, vigaszul nekem! ...

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem! (Fiamnak.)

Vallás és hazaszeretet tehát szorosan összekapcsolódik Arany lelkében. A történelem Urától, a magyarok Istenétől győzelmet várt, legyőzőnként pedig balzsamos vigaszt. Temető, halál, elmúlás. . . ezt a „borongós lelki tájt” világítja meg gyér fénnyel az üdvözítő Istenbe vetett hit. Az annyira óvott családi fészek melege, a szeretet biztonságot lehelő légköre felszítja Aranyban a gondviselő Isten iránti hála és bizalom érzéseit:

Gyermek-szívvel, öntudatlan Nyugszom meg e gondolatban:

Hogy övéit el nem hagyja,

Ki mindnyájunk édesatyja. (Itthon.)

Az ötvenes évek derekán Arany szembekerül az anyagelvú'ség problémájával. Világnézete, a szellem magasabbrendüsége melletti hitvallása most válik éretté. Dante c. költeményével az anyagon túlmutató szellem előtt hódol. Dante zsenijének felismerése a szellem, az emberi gondolat örvényei felé vonja; e felmérhetetlen mélységek pedig a végtelen Szellem, Isten felé emelik szívét:

Csodálatos szellem! egy a mérhetetlen Éggel, amely benne tükrözik alattam!

Egy csak a fönségben és a terjedetben És mivel mindenki oly megfoghatatlan.

Az ember... a költő (mily bitang ez a név!)

Hitvány koszorúját reszketvén elejti És, mintha lábait szentegyházba tenné,

Imádva borul le, mert az Istent sejti.