A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-02-01 / 2. szám

67

E mélység fölött az értelem mér-ónja,

Mint könnyű pehelyszál, fönnakad, föllebben:

De a lélek érzi, hogy az örvény vonja,

S a gondolat elvész csodás sejtelemben.

Nem ismert világnak érezi nyomását,

Rettegő örömnek elragadja kéje,

A leviáthánnak hallja hánykódását . . .

Az Ur Lelke terült a víznek föléje.

Nyilvánvalóan a bibilai teremtéselbeszélés képeit idézi fel az utóbbi szakasz.

A családi otthon biztonságot nyújtó kerete is széttörik Juliska leánya halálával. Ezt a csapást soha nem heverte ki. Juliska sírkövére c. versében 1865-ben a lélek halhatatlanságáról tesz vallomást:

Midőn a roncsolt anyagon Diadalmas lelked megállt:

S megnézve bátran a halált,

Hittel, reménnyel gazdagon Indult nem földi utakon,

Egy volt közös, szent vigaszunk:

A LÉLEK ÉL: találkozunk!

1877-ben Arany gyakran időzött a Margitszigeten. A tölgyek

alatt, a szent királylány emlékét idéző romok közelében az öregedő költő összegez. Ebben az évben születik a Honnan és hová? című nagy filozófiai verse. (Helyét Csokonai: A lélek halhatatlanságáról, Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban, illetve Babits: Esti kérdések című költeményei között jelölhetnénk ki.) Arany a lét alapvető kérdésére keres választ:

S honnan jössz, te, lélek . . . Mely csak e föld gőz körében Vetve lángot, addig fénylel, Amíg épen áthaladsz:

Bölcsőd és sírod homály.

A XIX. századi materializmus nézeteivel szemben Arany egyértelműen a lélek, az ember széllé-