A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-09-01 / 9. szám

395

1963. szeptember 28-án a oooooooooooooooooooooooooo Néma miatyánk csendjével is Isten felé kiáltó szép életét szép MÚLT ÉS JELEN

öregséggel megkoszorúzva és kezén karikagyűrűjével, szent olva- oooooooooooooooooooooooooo sójával hazament. Az imádkozó

és imádkozni tanító pap kezeit összekulcsolták. Az éneklő költő, a lelkes szónok és a megértő, vigasztaló lelkiatya, a tudós professzor tanító ajkait lezárták.

A költőről, a híres esztétéról és a tudós, a hallgatóit szinte mágneses erővel vonzó tanárról még ezután kell megírni a „méltó és igazságos” ítéletet. Rónay György, aki a Vigilia szerkesztését tőle vette át, a hálás tanítvány és egyívású keresztény lélek melegével megírta a méltó vázlatot A kettős végtelen bevezetéseként. Jeleníts István az Összes versek elé írt a rendtárs és irodalmár tollával méltatást. A Vigilia lapjain Sík Sándor szép papi és emberi lelkének fejlődéséről, természetszeretetéről, szinte a természetmisztikájáról hűséges tanítványa, Kardos Klára írt a „Gazdának” kijáró tisztelettel és nagy szeretettel. A legilletékesebb hálás tanítványokra, sajnos, nem várt „bölcsebb, szép

Békési István

HÚSZ ÉVE HALT MEG SÍK SÁNDOR

halál", hogy hozzászólhassanak a Sík-kérdéshez. A gyilkos mozdony, az abdai tömegsír és a balfi haláltábor áldozatai nem tudnak már megszólalni, és csak sejtjük, mit jelentett József Attilának, Radnóti Miklósnak, Szerb Antalnak a biztató atyai szó, a jóvátételre — pont a szegedi egyetem tanárától — felajánlott segítő szeretet, és mit jelentett neki, ha megkapta, ha tudomást szerezhetett volna róla, az aggódó atyai sikoly: „Ugye élsz még? Ugye énekelsz?"

A Szív olvasótáborának Sík Sándorról, a papról, az imádkozó és imádkozni tanító papról, a megértő és melegszívű lelkivezetőről, a szeretetével szolgáló és szolgálva szerető jó szerzetesről és a barátság karizmájával megáldott, éppen ezért sokat szenvedő jó emberről akarunk írni. A személyes, hálás és tisztelettel teli emlékezés hangján. Arról, aki annyi ember számára lett áldás életpéldája, tanítása és írásai révén, hiszen lelke mélyéig jó ember volt. Mindig és mindenütt pap volt, lelkiatya és az emberek meleg szívű, velük együttérző, az emberi elesettséget, az emberi őrültséget és gyarlóságot szánó, sirató, megszenvedő embertestvér. „Fekete kenyér" szerepében fogta fel életét, és adta is magát, hogy abból bátran törhessen minden rászoruló.

T