A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-07-01 / 7. szám
318 széliében 20 méter kétszer, ez összesen 120 méter, naponta ötvenszer az összesen 6 kilométer. — Szokott minden reggel kocogni? — Nincs rá időm. Nyitni kell már fél hétkor. Felgyújtani a lámpákat. Előkészíteni az oltárt, meg ilyenek... — Úgy, maga valami sekrestyés féle?... — Az is... Rám mosolyog, mint aki hajlandó bevezetni valami titokzatos világba. Folytatnám a kérdezősködést, de hozzánk lép az egyik nővér: — A tizenkettesben Antóniót délben operálják. Csak azt hajtogatja, hogy négy kicsi fia van és két táncterme. Meg mi lesz a családdal? Nézzen be hozzá . .. csak óvatosan, mert a felesége szerint nagy pap faló... — Szóval... — gondolom magamban, és két mankómmal a szobámig araszolok. Mintha pihennem kellene, megállók a tizenkettes előtt. Az ajtó nyitva van. A párnáról egy feszültségben levő arc néz felém. Gyönyörű fekete bajusza mutatja, hogy még innen van a negyvenen. De elfordulok, mert e kék házi kabát kijön a tizenhatosból. A tizenkettesből meg tapintatosan kijön az olasz szobatársa. Egymásra nézünk. Ö riadtan, én csupa kérdéssel. Negyedóra múlva újra kihajt a szobámból a tehetetlen várakozás. Ahogyan elmegyek a tizenkettes előtt, hát az olasz mosolyogva beszélget a kék házi kabáttal, ennek nyakában fehér selyemszalag van. Hallom, amint mondja: — Bátorság, Antónió, két nap múlva innen kieresztenek. Az első misémet magáért mondom... — Grazie, padre — feleli az olasz, és már nyújtja a karját a nővérnek a műtét előtti első injekcióra. Furcsa. És ő kérdezi tőlem, hogy mi a karate! HUSZONÖTEZER EURÓPAI FIATAL A SZENT PÉTER-BAZILIKÁBAN * Újévkor a taizéi közösség szervezésében mintegy huszonötezer európai fiatal jött össze négy napra Rómába. A találkozóról írtunk legutóbbi számunkban. Most, ugyancsak a Vatikáni Rádió adása nyomán, arról az imatalálkozóról szólunk, amely december 30-án a Szentatya részvételével folyt le a Szent Péter-bazilikában.
