A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
32 képzelni annak az éneknek szépségét és mélységét, amely a Glória után felhangzott ebben a kicsiny templomban. Dicsőség mennyben az Istennek! A szentmisében csaknem valamennyi résztvevő magához vette az Úr szent testét. Aztán befejeződött a szentmise, kialudtak a gyertyák. A hívek kitódultak a templomból. Utolsónak hagytam el Isten hajlékát, hogy bezáijam az ajtót. Nagy meglepetés várt az ajtóban: ott volt az egész hivősereg. Úgy érezték, hogy meg kell köszönni ezt a szentmisét,,.. Horváth Pista bácsi köszöntőjét ebben az egy mondatban lehetne összefoglalni: Higyje el, jó Atyánk, ilyen karácsonyunk nekünk, elhagyottaknak, még nem volt! Legyen áldott érte az Isten. Lelkem u- tána mondta: Legyen áldott érte az Isten! 6 Nincs többé otthonunk ott, ahol azelőtt olyan bensőségesen ünnepeltük Urunk születését. Szétszórva, megriasztva élünk, mint a világnak söpredéke. De karácsony körül érezzük, hogy a szeretet ünnepét mégsem tölthetjük el magányosságban. Kicsiny csoportok gyülekeznek szerte a városban: itt hárman, ott öten, amott nyolcán is. Kora délután indulok, hogy lássam ,,a szeretet és odaadás belső törvényének” gyümölcsét. Olyan megható és emberileg érthető, hogy mindegyikünk a még együtt töltött karácsonyok ízét, illatát, melegét és hangulatát i- gyekszik legalább erre az estére átmenteni. Lehetőleg minél többet a régi szokásokból, az ottani énekekből és az el nem fakuló emlékekből. Igen, ilyenkor egészen tudatosá vált bennünk: milyen jó anyánk is volt közösségünk, mennyire szeretett bennünket, és meg is mutatta, hogy szeret minket. Ilyenkor a családi hagyományokhoz híven közösen is szoktunk imádkozni. Úgy éreztük, hogy ilyenkor hatásosabb az ima, mert a lélek mélyebb rezdüléseiből fakad, őszintébb és igazabb.
