A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
33 Könyörögtünk tehát Egyházunkért, Szentatyánkért, közösségünkért, különösen azokért, akik nem ünnepelhetnek velünk, akiket testi gyön- geség sújt vagy lelki veszély környékez. Azokért, akik a Főparancsot komolyan véve, veszélyt és meghurcoltatást vállalva Krisztus nyomában járnak. Aztán tovább állok, hogy szítsam a lángot, melyet szítanom kellett Isten rendeléséből. Különösen megható azoknak a fiataloknak a leikébe látni, élményvilágukat, értékelő szemléletüket formálni, kik mögött nem volt annyi kedves, meghitt, időtálló élmény. Es mégis élt, pezs- gett, nyiladozott bennük a kegyelem. Az az életmód, melyet választani mertek, emberileg csak hátrányt, megaláztatást, külső és belső bizonytalanságot okozott. Mögötte ott lapult a nyomasztó gond: vajon ezen az úton eljuthatunk-e valaha is az oltárig? Mégis csaknem valamennyiük élete, öröme, vidámsága, töretlen optimizmusa fényképfelvétel volt a kegyelem munkájáról. Ezeknek a karácsonyát kellett egészen különösen meghitté, lelkivé, boldoggá tenni. Megvolt mindenütt a külsőség is: a fűtött szoba, az ünnepi vacsora, a karácsonyfa, a kedves ajándék. Mindezen túl élményszerű valóságban meg kellett velük é- reztetni, hogy nincsenek egyedül, hogy tiszteljük őket, bízunk bennük. Szeretjük őket azzal a tisztelettel, melynek örök és kiapadhatatlan Forrása a betlehemi éjszakán lett a mienk... Azt hisszük, hogy ezek a fiatalok az ünnep, a testvéri együttlét óráiban boldogok voltak. Olyan boldogok, mint tán senki velük egykorú társaik közül, akikkel munkahelyen vagy iskolában nap mint nap találkoznak. Akik talán rendezettebben, biztonságosabban élnek külsőleg, de belsőleg igen sok esetben vak és süket nyomorúságban. Isten azt akaija, hogy vegyük észre szeretetének nagy gyümölcsét.
