A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-04-01 / 4. szám
179 Beszélgetésünk első részé- oooooooocooooooooooooooooo ben (vő. A Szív márciusi száma) leszögeztük, hogy a keresztény PROBLÉMÁK ÉS MEGOLDÁSOK hit és az evolúció elfogadása nem zárja ki egymást. De azt is (xicococcooooooooooooocxxxx) láttuk, hogy az evolúció több mindent jelenthet. Darwin az evolúció hajtórugójának a természetes kiválasztódást (natural selection) jelölte meg, és Lamarck francia tudóssal ellentétben azt állította, hogy a szerzett tulajdonságokat az egyedek nem öröklik. Ma sok természettudós nem tartja magát dar- vinistának, de nem azért, mivel nem fogadja el az evolúciót, hanem azért, mert nem fogadta el a természetes kiválasztódást az evolúció fő hajtórugójának, vagy azért, mert örökölhetőnek véli a szerzett tulajdonságokat is. Vannak azután olyan természettudósok is, akik az evolúciót (miszerint minden élőlény egy vagy kevés őslényből, ezek pedig végső soron az élettelen anyagból alakultak ki) teljesen elvetik. A keresztény hivő számára az evolúció mint természettudományos elmélet nyílt kérdés. Szabadságában áll elfogadni, és szabadságában áll elvetni. De bármelyik alternatívát választja is, e választásnak követNemesszeghy Ervin BESZÉLGETÉS AZ EVOLÚCIÓRÓL (II) kezményei vannak. Az evolucionista kereszténynek úgy kell értelmeznie a bibliai teremtéselbeszélést, hogy ne hazudtolja meg Isten szavának igazságát; úgy kell továbbá értelmeznie az eredeti bűnnek és az ember szellemiségének hitigazságait, hogy összeegyeztethető legyen az evolúciós képpel. A nem evolucionista kereszténynek viszont az Isten teremtő tevékenységéről olyan magyarázatot kell adnia, amely Isten tevékenységét nem alacsonyítja le a természetes okok síkjára. Jelen beszélgetésünknek éppen az a célja, hogy szembeállítsuk az evolucionista és a nem evolucionista keresztény állásfoglalásának következményeit. Ezt a szembeállítást ismét kérdés-felelet formájában tesszük. Hogyan értelmezi a keresztény evolucionista a bibliai teremtéselbeszélést? A keresztény evolucionista úgy gondolja, hogy a bibliai teremtéselbeszélés szövege által Isten nem akart bennünket csillagászatra, fizikára, biológiára, sőt még egyszerű történelemre sem tanítani, ha-