A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-02-01 / 2. szám
93 felszentelésének, szent keresztsége évfordulójának napját, amikor Isten temploma lett. Ez az Énekkar minden tagjának legnagyobb egyéni ünnepe, összes kegyelmeinek kiindulópontja. Megadni Istennek, a lelkemben élő végtelen Szeretetnek, mindazt a dicséretet, melyre parányi voltom csak képes. Ez legyen minden ambícióm! Minden percből kivonni az istendicséret minden lehetőségét, vagyis minden percbe az odaadás maximumát belevinni. Az Ő dicséretére válni tantum-quantum, olyannyira, ahogy csak képes vagyok rá, ahogy csak várja tőlem, olyannyira, ahogy csak lehet. Egész valómnak csak egy joga van: Őt magasztalni! Minden húron játszani, megszakítás nélkül, egyforma lendülettel, olyan tisztán és tökéletesen, ahogy csak telik tőlem. Mi kell ehhez? Gyakori rágondolás, többszöri betekintés a lelkembe, alázatos imádság, hibák után új lendület, és sohasem a csüggedés! Itt is áll: gyakorlat teszi a mestert. Folytonos újrakezdéstől, sok „skálázástól" nem szabad visszariadni, ha „művész" akarok lenni. Alleluja! Azaz: dicsérjük az Istent! Az egész teremtett világ nevében. Himnuszom sose szakadjon félbe, amíg csak el nem pattan az utolsó húr is az Ő dicséretében! Ó, de szép lenne! Éber figyelem! Minden eseményben, örömben, bánatban stb.,a nap minden percében az istendicséretnek annyi lehetősége van! Mind megannyi húr. Minden percben elpattan egy, és ha fel nem használtam..., — elpattan örökre. Azon soha többé nem zenghetem Istenem dicséretét! Életem minden húrján Őt dicsőítsem, és akkor csak ezek a húrok vesznek bele az idő tovarohanó árjába, de a melódia tovább zeng, és már a földről belecseng az örök Sanctus mennyei dallamába... De ez csak Jézussal... „cum Christo" és egészen „abscondita in Deo"... Istenben elrejtve lehetséges. Szűzanyánk az előénekes. Ő a Szentháromság „nagy dicsérete." / Erzsébet n./ Ha én Máriában élek, akkor él bennem Jézus, zeng bennem az Ő élete, dicsőül az Atya, szentelődnek a lelkek. Ó, de gyönyörű! Egész életemben zengjen hát az Atyát egyedül méltóképp dicsőítő szere- tethimnusz: saját Igéje, Jézus élete bennem! Életem minden egyes húrját Isten azért adja, hogy Őt magasztaljam, nem pedig, hogy önszeretetemnek muzsikáljak rajta. Milyen felséges elgondolni: van egy kotta, melyet az isteni Művész külön az én számomra komponált, egy ének, amit tőlem vár, és amit helyettem nem énekelhet el senkii... Isten az Őt dicsőítő nagy világkoncertben mindenkinek egy hangszert.
