A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-11-01 / 11. szám

521 lálos ágyán; a vértanúk ezzel fejezték be életüket. Az ima első és utol­só mondata hitvallás az egy igaz Isten mellett. „Halld, Izrael! Jahveh a mi Istenünk, Jahveh egyetlen! Szeresd Jahvét, a te Istenedet, teljes szívedből és teljes telkedből és teljes erődből!” „En, Jahveh vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, hogy Iste­netek legyek. En, Jahveh vagyok a ti Istenetek!” Az Ur Jézus hetvenkét tanítványt választott, és kettesével el­küldte őket azokba a városokba és falvakba, ahova maga is menni akart, hogy hirdessék: „Egészen közel van már az Isten országa!” Meghagyta nekik: „Aki titeket hallgat, az engem hallgat, és aki tite­ket elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.” (Lk 10,1—16.) Krisztus, az Isten Fia, teljhatalmat adott Egyházának az üdvö­zítő Isten kinyilatkoztatásának hirdetésére. Feltámadása után ezt mondta apostolainak:,,Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,15.) Elküldte őket, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet, „megkeresztelve őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.” (Mt 28,19.) A keresztelés evan­géliumi szavaiban benne van a későbbi keresztény hitvallás veleje. Tévtanítók, akika tiszta krisztusi hitet elferdíteni, megrontani, meghamisítani igyekeztek, már az apostolok korában felléptek. Az apostolok és az ősegyház többi vezetői igen szigorúan szembehelyez­kedtek velük az igaz hit tisztaságának védelmére. Szent Pál így írt: „Ha akár mi, vagy akár egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amit mi hirdettünk, átkozott legyen!” „Ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, mint amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!” (Gál 1,9.8.) ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ (A) — A szent katolikus Egyház, amikor megkeresztelt, beve­zetett a maga hitének csodálatos élő világába. Ha felnőttkoromban tértem meg, a keresztelés előtti oktatás, a bevezető szertartások, ala­kuló hitem számonkérése által készített fel. Ha csecsemő voltam, ami­kor megkeresztelkedtem, gyermekkori hitoktatással, a szentségekre való felkészítéssel, szentbeszédekkel alakította és táplálta hitemet. A hitben számunkra megnyíló világot egy miseénekünk így foglalja hitvallásba (Szent vagy, Uram! 229): Hiszünk az Atyában, ég és föld Urában: Ö adott nékünk életet. Szent Fia, a Bárány, drága vére árán Istenhez visszavezetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom