A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-11-01 / 11. szám
522 Szentlélek, a vigasztaló, Kiben a bűnnek meghaló Életünk újjászületett. Egyházközösségem hitével, a magam személyes hitével a kinyilatkoztató Isten szavát és tetteit ragadom meg, a három személyű Istennel találkozom. (B) — „Jóságában és bölcsességében az Isten úgy határozott, hogy kinyilatkoztatja önmagát, és tudtunkra adja akaratának szent titkát, melynek alapján az emberek Krisztus, a testté lett Ige által a Szentlélekben az Atyához járulnak, és az isteni természet részeseivé lesznek. Ezzel a kinyilatkoztatással tehát a láthatatlan Isten, szerete- tének gazdagságából, barátaiként szól az emberekhez, és társalog velük, hogy meghívja őket közösségbe önmagával, és ebbe a közösségbe fel is vegye.” „Ez a kinyilatkoztatás egymással bensőleg kapcsolódó eseményekben és szavakban bontakozik ki; Istennek az üdvösségtörténetben művelt cselekedetei kinyilvánítják és megerősítik a tanítást és a szavakkal kifejezett valóságokat; a szavak viszont a cselekedeteket hirdetik, és a bennük foglalt misztériumot világítják meg.” „Az Istenről és az ember üdvösségéről így kinyilatkoztatott mélységes igazság Krisztusban ragyog fel előttünk; Ő az egész kinyilatkoztatás közvetítője és teljessége.” (II. vatikáni zsinat, Dei verbum konstitúció, 2. pont.) Boldog, akit tanítasz, ó megváltó Jézusom! _ Bízva megy tefeléd utadon. Üdvösségre nincsen út, nincs máshol, csak tevéled, Te vagy út, igazság és élet! Szent vagy, Uram! 233/c. (C) - „Isten végtelen jóságában úgy intézkedett, hogy amit minden nép üdvösségére kinyilatkoztatott, az mindörökre csorbítatlanul megmaradjon, és minden nemzedéknek továbbadassék. Krisztus Urunk tehát, akiben a fölséges Isten egész kinyilatkoztatása teljességre jut, parancsot adott apostolainak, hogy hirdessék mindenkinek az evangéliumot.” „Ezt a parancsot hűségesen teljesítették is: egyfelől az apostolok, akik szóbeli igehirdetéssel, példamutatással és intézményekkel átadták mindazt, amit Krisztus ajkáról, a vele való együttélésből és az ő tetteiből kaptak, vagy a Szentlélek ihletéséből megtanultak; másfelől azok az apostolok vagy apostoltanítványok, akik ugyancsak a Szentlélek sugalmazására az üdvösség hírét írásba foglalták.”