A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-11-01 / 11. szám
508 A bolond nevetve elfogadta, és nehéz helyzetekben a varázspálcához folyamodott. Telt-múlt az idő, és egyszercsak a herceg u- tolsó órájához közeledett. Halálos ágyán a mellette ülő bolondhoz fordult szomorúan: — Hosszú útra megyek. — Hova? — Nem tudom. — Sokáig távol leszel? — Mindörökre. — Mit viszel magaddal útravalónak? — Semmit. — Nos - mondta a bolond a hercegnek - akkor vidd magaddal ezt. És visszaadta a varázspálcát. ☆ ☆ ☆ Maga Krisztus így figyelmeztetett bennünket a leglényegesebbre: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja?” Vagyis: semmit sem használ dolgozni, alkotni, meghódítani a világegyetemet, ha az ember végül is az értelmetlenség érzésétől és az undortól összecsuklik, vagy öngyilkosságba menekül, illetve ha az örök élet reménye nélkül tengeti életét, - ha az emberiség nem tud igazán testvéri közösséget teremteni. André Malraux, a híres francia író halála előtt tartott konferenciájában így vetette fel ezeket az alapvető kérdéseket: „Lehetséges-e szeretetközösség transzcendencia (Isten) nélkül? Mire jó az, hogy a Holdra szádunk csak azért, hogy ott öngyilkosok legyünk?” Az ember közösségben él: beleszületik egy családba, egy meghatározott társadalmi és kulturális környezetbe. Tanul, nevelik, olvas, hallja a keresztény tanítást. Keresztény környezetünkben általában megkeresztelik a gyermekeket: tehát a fiatal felfedezi, hogy az egyházhoz tartozik. Az is hallja, hogy az egyház Krisztus művének folytatása, jelenlétének sajátos környezete. Talán öntudatosodó élete során megéü azt, hogy Isten Szeretet, konkrétabban: Isten szereti őt, és örök életre szánta. Felfedezi, hogy mások szeretetében és szolgálatában találhatja meg önmagát. Mindenesetre, a hit nem valami ,,ősnemződés” útján jelenik meg, hanem a keresztény közösség ölén születik, tudatosul és erősödik. tfrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrirtrtrtrtrtrt^^
