A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-11-01 / 11. szám

Orbán Miklós

509

DÖNTÖTTEM: ÍRÓ LESZEK

Nincs boldogság ezen a földön! Amikor 14 éves voltam, boldogtalanul azt vártam, hogy legyek már 16, és jelentkezhessem a rendőrségen, hogy kocsi van, kulcs is lesz, csak le kell tennem a vizsgát. Letettem. Kocsi van, kulcs soha, vagy szinte soha. Most 17 vagyok, és mást sem hallok izguló szeretteimtől, mint hogy bárcsak lennék már egyetemista, mert akkor talán megjön az eszem.

Na, és milyen szakmában? Legyek lódoktor? Törvényszéki hullaszakértő, árvaszéki kikiáltó, hogy „Kinek kell ez a rendőrség által körözött apátián - anyátlan kis árva . . . csak csövesek fogadhatják örökbe, hogy a kaszton belül maradjon ..." Olajkutató mérnök is lehetek? A Dísz téren fogom pumpálni a szükséges energiát, hogy meleg szobából nézhessék a virgácslábú tantik a novemberi eget. Egy biztos: nem leszek kompjútermérnök, mert elegem van a családi, iskolai, sportköri mindenfajta bekódolásból. Orvos sem leszek, mert mire megtanulom a hasfájás és a derékszaggatás tüneteit, életbe léptetik a „rózsaszín álom" törvényben biztosított lehetőségét, és a búcsúzó „kedves" karosszékéből utolsó pillantásával a rózsaszín szegfűket fogja látni csinos koszorúba kötve a szokásos szalagokkal.

Még nem mondtam senkinek, de döntöttem. Minek jelenik meg a Néplap minden szombaton? Azért, hogy olvassák. De hogyan olvashatják, ha nem írnak bele? Igen tisztelt testvérbátyám már annyira vitte a lapnál, hogy az egész városban rebesgetik: Bojtorján Balázs? ... ez álnév ... ki bújik meg mögötte? Nem lehet más, csak a nagyobbik Kemenes . . . Csakugyan 8 beszély, novella, kroki, vagy minek nevezzem után az irodalmi rivalda elé léphet a tettes.

Milyen álnevet válasszak? Amikor ilyen irányú bizonytalanságom közben elkottyantottam magam, bátyám a beérkezettek szemérmes fölényével mérsékelt hangon rám förmedt:

— Először találj témát!

Ekkora kezdeményezési képességet eddig még nem tételezett fel rólam senki más. Ö, az író, igen. Mert meglátta bennem az alkotó szellem szikráját. Arcomról megnyugtató és biztos butaság sugárzott feléje, mert használható tanácsot adott: arról írjak, amit szeretek látni, hallani, meg arról, amiért dühbe gurulok, és mérgemben majd kettéhasadok.

— Es a főszerkesztő? Elfogadja? — kérdeztem, mint aki gonI