A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-11-01 / 11. szám
506 Az újrakezdés, újbóli nekirugaszkodás számtalanszor felkínálkozik: Tested-lelked motorjait leállította az éj. A hajnal beindít mindent újra. Fölébreszt az Elet ébresztő kisujja, s már mozdulsz, élsz, ébredsz. / Ideje hív és küld: Uj Világba léphetsz törékeny hajóddal, fölfedező! Fal, sebez, használ a múló idő, s mily messze az éj, amibe majd leroskadsz! (Cser László, „Új Világba léphetsz”) Egy másik fiatal költő tétova, kissé szkeptikus hangokat üt meg, keresve az élet értelmét: Hát mire jó, mondd, mire jó ez az egész? Egy éjjel felsírsz valahol, majd anyád pólyákba pakol, iskolába mész egy napon, évszámokat hogy bemagolj, apád gyűlölöd, mert papol, idővel megházasodol, és dolgozol is valahol s vasárnaponként ultizol. Hát mire jó, mondd, mire jó ez az egész? Talán fiaink - valaha ... mondogatod majd, mint apa, s nem hiszed, hogy két életen át ne történjék semmisem, amiért élni érdemes, és meghalni is érdemes, hiszen nemsokára vár a hant, mi alá hazád elkapar. Hát mire jó, mondd, mire jó ez az egész? (Dobos Éva, „Song az élet értelméről”)
