A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-11-01 / 11. szám
485 vagy az üdvösségtörténet értelmét. Amikor az üdvösség történetet értelmezik, akkor a következő sajátos gondolatmenetet követik. Állítólagos szóvivőjükkel elmondatják, többnyire a sejtelmes képek és a szimbolikus utalások nyelvén, a közelmúlt történetében megnyilvánuló isteni szándékot; ez a rész tehát, bár jövendölésnek tünteti fel magát, valójában az igazi szerző által jól ismert közelmúltról szól. Amikor aztán a szerző elérkezik a saját történelmi jelenéhez, akkor hirtelen fordulattal átcsap az idők végének felvázolásába. A szerző igazi mondanivalóját ebben az apokaliptikus fordulat után következő részben kell keresni. A mondanivaló lényegében az, hogy máris itt van, vagy hamarosan itt lesz a végső isteni igazságszolgáltatás, az üdvösségtörténet beteljesedése. Az apokalipszis tehát a prófétálásnak egy késői, sajátos változata. Szereti és folyton alkalmazza az allegóriát, a képeket, a szimbolizmust, a számokkal való spekulálást, a furcsa látomásokat, amelyekben személyek és népek gyakran titokzatos AZ ÖSÖREG állatok formájában jelennek meg. A látomásos forma ellenére az apokalipszis sokkal ra- ÉS AZ EMBERFIA cionálisabb, fontolgatóbb, kimértebb műfaj, mint a régebbi korok prófétálása. A régi próféták inkább Isten igéjének közvetlen hallgatására és a szemlélődésre voltak beállítva, szimbolizmusuk pedig spontánabb. Az apokalipszis meghökkentő képekkel és furcsa stílusban fedi fel a történelem, főleg pedig a végső idők és a túlvilági Isten-ország titkait; tudós érdeklődéssel és hozzáértéssel beszél minden apró részletükről. Az apokalipszisek szerzői jól ismerik, felhasználják és újraértelmezik a régi próféták tanítását, kifejezéskincsét, nyelvezetét; befejezett nagyságnak, bőséges ismeretforrásnak tekintik őket. Lényegi mondanivalójukat, kinyilatkoztatott igazságukat tehát a földi történelemnek a túlvilággal való találkozásában, a túlvilágba való beletorkollásában kell keresnünk. Szimbólumaik és a szimbólumok konkrét jelentése ugyan elsősorban a kortársaknak szólnak; általános vallási jelentésük azonban, vagyis a történelem beteljesedésének apokaliptikus távlatai, örök érvényű igazságok, és az újszövetség apokalipsziseiben megerősítést nyernek, jobban elmélyülnek, tartalmuk világosabban (de persze még mindig nem egészen világosan) körvonalazódik. (b) — Mindezek ismeretében mindenekelőtt azt állapíthatjuk meg, hogy a Dániel-könyvet szerzője Kr. e. 165 körül vagy pár évvel később írta, Antiokhosz Epiphanész uralkodásának utolsó éveiben vagy röviddel a halála után. Az ismeretlen szerző a száműzetés koráI
