A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-08-01 / 8. szám
376 de könnyen nem adják meg magukat. Jézust még arra kényszerítik, hogy a nevük után érdeklődjék, és a félelmetes „Légió” névvel válaszolnak. Legalább nem teljesen és végérvényesen óhajtják felségterületüket feladni; vereségüknek pedig csattanót akarnak adni egy kegyetlen, gúnyos tréfával. A hegy körül mintegy kétezer disznó legel. „Ha kiűzöl, küldj a disznócsordába!” Az állatok úgyis pogányok tulajdonában vannak! Korabeli zsidó felfogás szerint pedig a disznók egyenesen a pogányokra emlékeztetnek. Jézus megadja a kért engedélyt: talán így gondol véget vetni a szentségtörő sátáni uralomnak? vagy talán kénytelen megalkudni a démonokkal? A disznócsorda a meredekről belerohan a tengerbe, és mind a kétezer állat vízbe fúl. (3) A disznócsorda őrei rémülten futnak, hírül viszik a történteket Gergesztánba. A város összes lakója kijön Jézushoz; értetlenül és méltatlankodva nézik, kérlelik, sürgetik, fenyegetik, hogy minél hamarabb távozzék határaikból. Az elbeszélés mérlege lesújtó: szörnyű anyagi veszteség a tulajdonosoknak; a Megváltó elutasítása az érdekeltek részéről; a démoni had ujjongó, gyilkos kacaja; Jézus művének meghiúsulása ... XXX Persze ez mind csak lidérces álom volt ... Talán a Disznófejű Nagyúr sugallta: ő szeret ilyeneket álmodozni önmaga és a Messiás összecsapásáról ... Az írásokat sugalmazó Lélek pedig tanulságul állítja elénk ezt az elképesztő lehetőséget. (Vége.)
