A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-08-01 / 8. szám
368 mert én mindig a rövid eb bet húzom. Pedig milyen jó lenne, ha egyszer négykezes darabokat együtt játszhatnánk Magdival, a harmatcsep- pes búzavirággal! A negyedik hét közepén ért derült égből a mennykőcsapás. Ott állok az orgonabokrok közt, és hallgatom Magdi tökéletes előadásában a hírhedt andante e presto tételt. Egyszercsak az andante 32. üteménél — pipi-pianisszimo — Magdi édesanyjának a kiáltását hallom: — Te lány, meddig vacakolsz azzal a mosógéppel?! Én szerencsétlen, a választ is hallottam, éspedig az alagsorból kiabált fel a konyhába az a boszorkány: — Anya, az istenért, kapcsold ki gyorsan a sztereót! Gondolhatod, nagyapa, hogy min mentem keresztül. Becsaptak, falhoz állítottak. Rajtam fog vihogni az egész lányiskola. És ki tette ezt velem? Magdi, a kék búzavirág! Nincs más hátra: a vonat után vetem magam! TÜNDI „Az életfeladat egyéni és közösségi téren." Ezt az életfeladatot kislányom, Tündi talán hibátlanul oldotta meg. 1955. július 15-én Budapesten született, és a halálos baleset 1976. augusztus 6-án érte Isten kis matematikus tisztelőjét. 21 életéve alatt megdicsőítette a jó Istent, kibontakoztatta személyi értékeit, és minden embertársának segített. A feljegyzett esetek nagy számán túlmenően állíthatom: jósága állandó és teljes volt. Szeretnék alázatos eszköz lenni, hogy élete iránymutató szépségét, az értékes fiatalság lehetőségét, valóságát meg tudjam írni. Példának sok bizonytalankodó fiatal számára. Hiszen Tündi így jegyzetelt: „Az embereknek emberek kellenek az Istenhez jutáshoz.” Az életükhöz közel álló példa hat rájuk. A fölényeskedők sem legyinthetnek; 21 év már elég nagy idő, rossznak lenni lehetett volna. Tündi pedig pici gyerek kora óta az átlagnál több és jobb, de nem elérhetetlen, nem elvonuló, megnyilatkozásai nem elvontak. Példája követhető, jó gondolatokat ébreszt, vonz a jó útra. A kicsike Vidám és jó kis csöppség volt. Korán beszélt. „Anya — kiáltozott kis rácsos ágyában, mely a fal mellett állt —, nézd, kutya!” A régi fal foltja volt. „Tündi, ez csak fantázia!” Másnap így hívott: „Anya, fantáziakutya!” No, ez a gyerek következetes lesz, mondtuk, s a mi dolgunk lesz, hogy mindig a jóban legyen következetes. Növekedett hát imában és mesében. Mindkettőt nagyon szerette. Aztán egyszer meglepett azzal, hogy nézegetve az Andersen-mesék finom bájú illusztrációit, így szólt a lap aljára pillantva: „28. oldal — fele
