A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-01 / 7. szám

316

nek és szeretésének az útja továbbra is nyitva marad. Az ilyen párbeszéd nem vezet közönyre, hanem a hit mélyülésére.

2. Ha a kereszténység igaza és kötelező ereje matematikai módszerekkel igazolandó tudományos tétel volna, akkor a vallások párbeszéde valóban utópisztikus és rejtett önellentmondást tartalmazó vállalkozásnak bizonyulna. A buddhizmus a kiteljesülést a személytelen Létben való feloldódásban látja, a kereszténység viszont abban a sze- retetizzásban, amely az Istent színről színre látó személyt Istennel egyesíti. A két nézet között az ellentétet semmiféle párbeszéd feloldani nem képes.

Következik-e ebből az, hogy a két vallásnak ellenségként kell szembenállnia egymással, hogy hódító akarat ellen hódító akaratot kell csatasorba állítani — vagy esetleg, lemondva az egyetemes érvényű és kötelező erejű igazság igényéről, testvériesen megosztozni a vadászterületen?

A kereszténység nem bizonyítandó tétel, hanem élő személy: Jézus Krisztus. Az ő kilétére vonatkozó állítások igazát más nem igazolhatja, csak az Isten Lelke, mikor az embernek megadja azt a látásmódot, amelyben Jézus mint minden rejtélyek kulcsa és a mindenség összetartó kapcsa jelenik meg. A Lélek tanúskodása a történelemben élt, a Pilátus által keresztre feszített Messiásnak szól, és feltámadására, köztünk való jelenlétére és működésére vonatkozik.

Minden tanúskodás feltételezi a tanúságot halló és befogadó személy szabadságát, „önkéntes legyen az a válasz, amelyet az ember Istennek a hitben ad; következésképpen senkit sem szabad a hit elfogadására kényszeríteni, ha akarata ellenáll. Hiszen a hit természeténél fogva szabadakarati tény.” (II. vatikáni zsinat, Dignitatis humanae kezdetű nyilatkozat a vallásszabadságról, 10.) „Isten arra hívja az embereket, hogy lélekben és igazságban szolgáljanak neki, tehát lelkiismeretben kötelezi, de nem kényszeríti őket ... Jézus Krisztus türelmesen vonzotta és hívta a tanítványokat ... Tény, hogy hallgatóinak szemére vetette hitetlenségüket, de Isten büntetését az ítélet napjára hagyta ... Nem akart erőszakkal uralkodó politikai messiás lenni.” (Idézett nyilatkozat, 11.)

Jézus össze tudta egyeztetni az igazsághoz való feltétlen ragaszkodást a személy szabadságának tiszteletével. A tévedést ítélte el, nem a tévedőt.

Nem szabad, hogy a vallások értékeinek nagyrabecsülése vallási relativizmusban végződjön, mintha minden vallás egyformán jó volna, és az ember ízlése szerint szabadon válogathatna köztük. A vallás igaz