A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-01 / 7. szám

297

ben lenni, és így megy át az örök élet Isten ismeretéből a kölcsönös egymásbanlétre a szeretet egységében, amelyről alább külön fejezetben tárgyalunk.

Végül is - amint már az örök élet fogalmának magyarázatánál is láttuk — János evangéliuma Isten ismeretével kapcsolatban is mindent a jelenben lát és értékel, öt szemmel láthatóan nem érdekli Isten ismeretére vonatkozóan az a megkülönböztetés, amit Szt. Pál használ: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek, ahogy én is ismert vagyok” (I.Kor.12,12). Éppúgy nem érdekli őt, mint ahogy nem érdekli a holtak végső általános föltámadása, amelyről Szt. Pál olyan részletesen ír. öt az érdekli, amit itt és most már megkaptunk a testté lett Igében, Isten ismeretére és az örök életre vonatkozóan. ö azt akarja bemutatni, hogy Izraelnek a próféták által kifejezett várakozása történelmi befejezést nyert Krisztusban, akiben Istent úgy ismerheti meg nemcsak Izrael, hanem minden ember, mint azelőtt még soha senki. Az egész evangéliumon keresztül az örök élettel és Isten ismeretével kapcsolatos kifejezésekben főleg a jelen idő szerepel, legfőképpen a búcsúbeszédben. Megfigyelhettük ezt pl. a Szentlélekkel kapcsolatban: „De ti ismeritek, mert bennetek van és bennetek marad" (14,17). Ugyanígy az Atyával kapcsolatban: „Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és láttátok" (14,7). És végül még a Fiúval kapcsolatban már előzőleg hallottuk a jó Pásztor hasonlatában: „Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem" (10,14).

(Folytatjuk.)

Cser László

AZ ÉLŐ ZAFÍR (VI)

XIII — Sebesülten

Történetünk olvasója el tudja képzelni, hogy Vesztes Emberünk ezek után milyen lelkiállapotban töltötte napjait.

Menekült volna az üres erdei kunyhótól, de mintha kötelek tartották volna vissza. Bánatának, önsajnálatának, az Ümő hiányának kötelei. Mint a fák csak gyökerükön tudnak állni, ő csak Otthona közelében tudott élni. Pedig otthontalanná vált ez az Otthon.

Nézte a szálló felhőket : mind életének örömével csónakázott tova. Ült az üres kunyhóban: emlékei oly nehézzé tették vállait, hogy alig tudott talpra állni.