A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-01 / 7. szám

292

A három olvasmányból kibontakozik Isten tanújának, a prófétának sajátosan nehéz helyzete és sorsa. Aki Isten üzenetét hirdeti az embereknek, annak szembe kell néznie a megnemértéssel, a megvetéssel, az elutasítással. Nekünk viszont, akikhez Isten prófétájának küldetése van, óriási a kísértésünk arra, hogy emberi vonásai, emberi közelsége, hozzánk tartozása miatt megvessük és elutasítsuk őt. Hogy Jézussal szemben ne hívek, ne keresztények, hanem szkeptikus názáretiak legyünk.

Három kifejezés, három egymást követő fázis jellemzi Jézus názáreti apostolkodását: először megbecsülés, aztán gyanakvás és lebecsülés, végül elutasítás.

1) Nyilvános működése kezdetén Jézus, valamennyi evangélium tanúsága szerint, Kafarnaumban állította fel apostoli tevékenységének központját; ott tett számos feltűnő csodát, ott támasztotta fel, mint a múlt vasárnapi evangéliumban láttuk, Jairus tizenkétéves kislányát. Kafarnaumból ment fel Kánán keresztül Názáretba, ahol gyermekkorát leélte. Az a tény, hogy vele voltak tanítványai is, mutatja, hogy nem magánlátogatásra, családlátogatásra ment, hanem apostoli célokkal tért vissza Názáretba. Ezt bizonyítja az is, hogy szombatonként nem csupán eljárt a zsinagógába, hanem ott

JÉZUS szólásra is emelkedett, amint erre felnőtt férfiként joga volt, és a prófétákból vett olvasmányo- NÁZÁRETBAN kát a saját messiási küldetésére magyarázta. Jézust

Názáretban megelőzte az egyre növekvő hírnév és megbecsülés. Csodáiról, tanításáról már jó ideje hallottak a názáretiak is. Csodákat ugyan körükben Jézus nem tesz; de mélységet és bölcsességet sugárzó beszédeit most honfitársai is saját fülükkel hallhatják. Jézus csodálkozást vált ki a názáretiak körében:rokonszenves, kedvező, megbecsülő csodálkozást.

2) A rokonszenv azonban hamarosan gyanakvásba, kétkedésbe csap át. Az emberi együttélés szinte csalhatatlan törvénye úgy kívánja, hogy nem viseljük el, nem ismerjük el azt, aki velünk együtt nőtt fel, aki azonban nálunk nagyobbra nőtt. Ki ez a Jézus? honnan jött? minek képzeli magát? Ismerjük férfi és női unokatestvéreit, valamennyi itt él közöttünk: Jakab, Jószét, Juda, Simon; jószomszédi viszonyban vagyunk velük. Jézust magát is valamennyien ismerjük; derék, becsületes ácsmester volt itt a városban, semmi több. Ezután most már talán Prófétának, Mesternek, Jézus Úrnak kell hívnunk?! Ez az ellenvetés, amely szájról szájra jár, gyerekes, de hatásos. Jézus egy találó mondásba sűríti össze: „Senki sem próféta a maga hazájában.” A szellemi légkör Jézus körül egyre fojtóbbá, egyre kilátástalanabbá válik. Érdekes,