A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-07-01 / 7. szám
293 de egyáltalán nem meglepő párhuzam: a János-evangélium tanúsága szerint Jézus apostoli munkája eléggé a kezdet kezdetén ugyanezen az ellenálláson bukik meg Júdeábán is. Judea, Betlehem, Jézus szülőhazája; Galilea, Názáret pedig az a föld, ahol Jézus gyermekké és felnőtté vált; mindegyik haza könyörtelenül valóra váltotta a szülőföld ösztönös ellenállását próféta fiával szemben. 3) A názáreti apostolkodás végkifejlete, a Márk-evangélium szerint és a Lukács-evangéliumtól eltérően, szomorú, de nem drámaian végzetes. Jézus számára egyre világosabbá válik, hogy Názáret lakóit a hitetlenség hálója szövi körül és bénítja mozdulatlanságba. Hitetlenség Jézus küldetésével és személyével szemben. Hitetlenség, amelynek megalapozása meglepően következetlen; hiszen miért ne lehetne valaki, a názáreti Jézus, körünkben felnőtt egyszerű ácsmester, és egyben Istentől küldött Messiás, aki küldetését tanításával és csodáival igazolja?! A hitetlenség megakadályozza Jézus apostoli munkájának továbbfolytatását és teljes kibontakozását. Néhány beteget kézrátétellel még meggyógyít, de Názáretban nem tesz egyetlen olyan nagyszabású csodát sem, mint Kánában vagy Kafarnaumban. Abbahagyja a zsinagógái idehirdetést is, és végül visszavonul, eltávozik Názáretból. Kedves Testvéreim! A názáretiak családias közelségből ismerték Jézust, és ez lett a vesztük. Az, hogy a Messiás is názáreti volt, mint ők; az, hogy unokatestvére volt a szomszédasszonyuknak vagy a sógoruknak; az, hogy általa készített bútorokat és faszerszámokat használtak: mindez kétes értékű együvé tartozást jelentett számukra. Lehetett volna megrendítő személyes élmény, amely szilárd alapul szolgál a Messiás transzcendenciájába, istenségébe vetett hitüknek; valójában azonban a Messiás botrányos egyszerűségének, közelségének, alázatosságának élménye lett, olyannyira, hogy a kétkedés, a botrán- kozás, a megvetés messiási voltát teljesen homályba borította. Minden családias közelségnek megvan ez a fajta veszélye. Mi is (Szent Pál szavával) Isten házanépe lettünk; a családias közelség, az összeszokottság azonban sokszor tompító, ködösítő, langyosító hatással van elménkre és hitünkre. Krisztus evangéliumát annyira ismerni véljük, hivatásunknál fogva olyan sokszor magyarázzuk, fordítjuk, manipuláljuk, annyira uralkodunk rajta, hogy frisseségére, radikalizmusára már nem vagyunk fogékonyak. Az Eucharisztia annyira a hatalmunkban van, annyi szempontból megismertük kiszolgáltatottságát, hogy szívünk kérgességét már nem tudja fellágyítani. Magát az Úr Jézus titkát és szeretetét annyira befogtuk formuláinkba, néha olyan profán szájízzel vitatjuk meg, hogy azzal nagyon kétes értékű bizonyítványt állítunk ki saját személyes hitünkről.
