A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-01 / 7. szám

291

Ma ez a szolgálat sokkal egyetemesebb méretekben folyik, és életbevágóan fontos, hiszen az afrikai államok önállósulásának korában élünk. Zimbabwe (a volt Rodézia) függetlensége, mint tudjuk, nem tartozott a legkönnyebb és legsimább vállalkozások közé; az ország püspökei közös nyilatkozatban ígérték meg lojális és szíves együttműködésüket, és az ország nehéz indulásakor kijelentették: „A keresztényeknek tudatosítaniok kell a politikai közösségben az őket váró, különös szerepüket: rájuk hárul az, hogy példát adjanak a politikai közösségben tanúsítandó felelősségérzésre és szolgáló lelkületre."

Az Egyház folytonos szolgálatának egyik sajátos arculata a jogtalanságok, az üldözések elviselése, amelyek sokszor nem vallásuk miatt, hanem az alapvető emberi jogok mellett való kiállásuk miatt szakadnak a keresztényekre. Elég Dél-Afrikára, Angolára és Mozam- bique-ra gondolnunk. Vagya 80%-ban katolikus Egyenlítői Guineára, amely éveken keresztül egy zsarnok őrült pusztító szeszélyeit nyögte, és a romokból csak lassan állt talpra.

Szentatyánk első afrikai útja során Zaire-ban, az 1964-ben Ki- sanganiban meggyilkolt misszionáriusok sírjánál a következő imádságra tanított meg mindnyájunkat: „Urunk, add, hogy ez az egyház, amelyet verejtékük és vérük fürdetett, eljusson teljes érettségére! Hála nekik, manapság mások ujjongva arathatják le azt, amit ők könnyek között vetettek. Ennek az országnak a fiai és leányai között bár támadnának sokan olyanok, akik az ő nyomukba lépnek, hogy a te Neved megdicsőüljön ezen az áldott afrikai földön!"

N.F.

Nagy Ferenc

Szentbejzéd- templomidon magyaroknak

Kedves Testvéreim! Szentmisénk végére érve pillantsunk vissza arra az üzenetre, amelyet az igeliturgiában Isten hozzánk intézett. Az evangéliumi szakasz az Úr Jézus nyilvános működésének egyik első drámai eseményét állítja elénk: a názáretiak nem ismerik fel Jézusban a Megváltót, elutasítják őt, mert nem tudnak hinni olyan valakiben, aki városkájuk lakójából bontakozik ki prófétává, messiássá. A szentmise első olvasmányában egy ószövetségi előképet látunk: Ezekiel prófétát, akinek meghívása pillanatától kezdve hasonló sorsot ígér az Isten. Szent Pál néhány soros önvallomása ugyanebbe a témakörbe kapcsolódik; az apostol többek között ezt írja: „Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”