A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-06-01 / 6. szám

255 tői adottságáról elterjedt híreket. Boldoggá avatási eljárásakor írásai­nak fontos szerep jutott. A Gondviselés csak két évet adott Kolozsnak Angliában hősi szolgálatra. Már működésének kezdetétől fogva megpróbálták az el­lentétes intrikák bonyolult szövevényébe behúzni. Ez jellemezte Lon­dont ebben a korban. Figyelmeztették, hogy látszólag őszinte gyónók besúgók lehetnek. Bármilyen csoportnak kellett beszédet mondania, szava egyenes volt, és félelmet nem ismert. A hercegnő buzgó katoli­kus létére sem kerülhette el a komoly figyelmezetéseket. Utazásokra és kirándulásokra nem volt sem idő, sem alkalom. Minden napja le volt foglalva hívei szolgálatával, tanácsadással, lelki vezetéssel, írással, imád­sággal. Más pappal ritkán érintkezett, jezsuita testvéreit meg túlságo­san figyelték ahhoz, hogy velük a bensőséges kapcsolatot megkockáz­tathatta volna. Pedig az angol rendtartomány 40 tagja a tartományi gyűlést 1678-ban a St. James-palotában tartotta, abban az épületben, ahol Kolozs atya kápolnája és lakása is volt. Kolozs atya szolgálatának sikerét a bűnbánatban újraéledtek, a hivatásukra rátaláltak, a hitükben megerősítettek nagy számával mér­hetjük; van köztük több, a- kinek később vértanúság lett a sorsa. Érdemes tehát apos­tolkodásának titka után ku­tatni. Mit vitt magával Lon­donba szerzetespapi képzé­sén és egy-két vidéki zárda rövid ideig tartó lelki vezeté­sén kívül? Igaz, már korán úgy tekintették, mint a fran­cia szószékek egyik nagy ígé­retét. De a jó hírnév keveset számított az intrikák és kém­kedések forrongó világában. Márpedig kormánykörök­ben és a St. James-udvarban ezekből szövődött az élet. Többet vitt magával, mint a XVII. századi szemi­náriumi nevelés akadémiai követelményeit, melyek XIV. Lajos korának kultúrá­jára készítették fel. Lelkive­zetője volt annak a kegyelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom