A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-06-01 / 6. szám
251 E két fölfogásnak megfelelően a görög számára Istent ismerni annyit jelent, mint a végső valóságot a maga változatlan, örök lényegében szemlélni. A héber számára Istent ismerni annyi, mint őt műveiben elismerni és kívánalmainak megfelelni. Amíg a görög számára Isten ismerete a szemlélődés absztrakt formáját jelenti, addig a héber számára az Istennel való közlekedést, a történelembe belépő, az emberekkel kapcsolatba lépő Isten megtapasztalását és akaratához, parancsaihoz való alkalmazkodást. Mindebből tehát az következik, hogy a héber „jada" igének a görög „ginószkein"-re való fordítása nem mindenben fedi azt a szentírási fogalmat, amit a szent szerzők céloztak. Azért János evangéliumában is több helyütt összefüggésének megvizsgálása után derül csak ki, hogy mit ért azon a kijelentésen: „Az az örök élet, hogy megismerjenek Téged, egyedül igaz Istent" (17,3). Először a negatív kijelentésekből induljunk ki. Három helyen fordul elő a negyedik evangéliumban, amikor azt állítja, hogy a „világ nem ismerte az Istent." „Én igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged" (17,25). A világ gyűlöli és üldözi a tanítványokat. Miért? „Ezt mind az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem" (15,21). „A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ" (1,10). Már az első olvasásra föltételezhető — különösen a harmadik szöveg esetében —, hogy itt Istennek nem pusztán értelmi fölismeréséről, hanem elismeréséről, erkölcsi befogadásáról van szó (amint azt az 1,10-nek második konklúziója, 1,11 sejteti: „A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.") Másrészt a megelőző mondat arra utal, hogy a teremtett világban Isten ismerete a benne lévő Ige (Logosz) által önmagától kínálkozik: „Az Ige volt az igaz világosság, amely minden embert megvilágít" (1,9). — Tehát ha a világ mégsem ismeri Istent, akkor vétkes tudatlanságról, Isten „el nem ismeréséről" van szó. Még jobban kitűnik Isten ismeretének ilyen erkölcsi értelme, ha az előbbieket hasonló szentírási helyekkel állítjuk párhuzamba. A Bölcsesség könyvének szerzője balgasággal vádolja az embereket, „mert híjával voltak Isten ismeretének" (Bölcs 13,1) — holott a teremtményekből következtetniük lehetett és kellett is volna a Teremtőre, amint a továbbiak mondják (Bölcs 13, 4-5). Szent Pál folytatja és fejezi be a Bölcsesség könyvének gondolatát: „Isten haragja eléri az égből az embereket, ...mert nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék" (Róm 1, 8, 25). Jeremiás is Isten haragját kéri az istentelenekre: „zúdítsd haragodat a nemzetekre, melyek nem ismernek el" (Jer 10,25). A zsoltáros hasonlóképpen könyörög: „öntsd ki haragod