A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-03-01 / 3. szám
102 séggel rendelkezőket, ők meggyőződést keresnek, logikát, világoslátást; egyszóval: bölcsességet. Itt, az első korintusi levélben ezt a szót gnosztikus árnvalású értelemben kell vennünk: a megváltást, a tökéletességet úgy valósítjuk meg, hogy a földi dolgokból kiindulva saját erőinkkel hatolunk be az isteni dolgok ismeretébe és élvezésébe. Ezzel a felfogással Szent Pál határozottan a kereszt teológiáját helyezi szembe mint a megváltás és az üdvösség egyetlen útját. Misz- sziós tapasztalatából tudja, hogy aki a kereszt bölcsességét hirdeti, az el lehet készülve arra, hogy a hellenista hallgatók kinevetik, vállat vonnak és hátat fordítanak. Az ő bölcsességeszményükkel szemben a kereszt ostobaságnak tűnik, észellenesnek, őrültségnek, abszurdumnak. Jellemző dolog az, hogy a kereszténység három első évszázadában a keresztre feszítést nem szokták ábrázolni; a kezdődő keresztény művészet a Megváltót más jellegzetességeiben (pl. a jó pásztor képében) látta és rajzolta meg. Egy III. századból származó gúnyos raiz viszont nagyon is érzékelhetővé teszi, milyen őrültségnek tűnt a korabeli po- gányok szemében a megfeszített Messiás. Rómában a Palatinus dombon egy iskola falára felrajzoltak egy keresztre feszített szamarat és egy előtte térdelő egyént; a rajz alatt ez a felirat olvasható: „Alexa- menosz istenéhez imádkozik.” (6) Emberi szempontból tehát nem lehet a keresztben hinni; a keresztről szóló evangélium túlságosan ellene mond minden várakozásunknak. Mindazonáltal a hívők csoportja létezik az emberiség körében. Szent Pál szerint isteni hivatás kell a kereszt evangéliumának befogadásához: „maguknak a meghívottaknak, akár zsidók, akár görögök, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” Első hallásra a keresztény evangélium Jézus gyalázatáról és tehetetlenségéről szól. Akiket Isten meghív a hitre és az üdvösségre, akár az ószövetség népéből, akár a többi népekből, azok a kereszt evangéliuma mögött felfedezik Istent és az ő hatalmát. Azok szemében a kereszt nem csupán katasztrófa; Jézus pedig nem csupán ember, nemcsak saját eszméinek csodálatra méltóan következetes hirdetője és a végén vértanúja. Ahol Jézus látszólag csődbe jut, ott bontakozik ki Isten jelenléte; a kereszthalálból hajt ki a feltámadás, az élet teljessége. Olvasmányunkban a feltámadásról kifejezetten nincs szó; de a második korintusi levélben egy hasonló szövegben Szent Pál ezt írja Krisztusról: „Gyengeségénél fogva keresztre feszíttetett, Isten hatalmánál fogva azonban él.” A kereszt evangéliuma és a reá alapuló hit gyökeresen megújítja az erő és a bölcsesség értelmét; Isten előtt az emberi (akár zsidó, akár hellenista) kritériumok és értékelések érvényüket vesztik, és a fordítottjuk érvényesül. Az, ami Isten szándékaiban emberileg ostobaságnak, sőt abszurdumnak tűnhetett, az nagyobb bölcsesség, mint
