A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-10-01 / 10. szám
434 Iád is imával, közös imával esdi le ezeket a kegyelmeket. A hit és a keresztény életforma hivatott tanítói a szülők, a családi közösség. Ebben áll elsősorban a hivő szülő bizonyságtevő, hithirdető szerepe. A közös családi ima meghitt perceiben megéli a hivő család a zsoltár szép ígéretét: „Valóban, milyen jó, milyen szép az együttélő testvéri közösség", az együtt imádkozó, szerető családi közösség. Pár évtizede Peyton atya jeligéje volt az egyik legismertebb vallási szólam az USA-ban és Kanadában: „Az együtt imádkozó család együtt is m a r a d." — A havi szándék azért sürgeti imánkat a családi közös ima szokásának felújítása érdekében: az együtt imádkozó család legyen a szilárd hűség és a boldog béke otthona; ez a szellem áradjon onnan az egész világra, főleg a válságos időket élő családokra. MISSZIÓS: ...hogy valamennyi részegyház összefogjon a világ minden részének evangelizálásában. Krisztus főpapi imája, szeretetparancsa és főleg szeretetének példája napnál világosabban ezt a lelkületet teszi a hivők alapvető feladatává, sőt ismertetőjelévé. Mégis újra és újra hangsúlyozni kell ezt, még a legszentebb területeken is, még a bizonyságtevés, a keresztény hithirdetés területén is. II. János Pál pápa 1979. május 12-én erről szólt a hitterjesztés nagy művét támogató szervezetek képviselőihez. Alapvető feladata ez minden egyházi közösségnek. Saját feladatát becsületesen megtenni, és soha szűkkeblűén el nem zárkózni a hasonló feladatokra vállalkozó csoportokkal szemben. Főleg a jobbmódú, erősebb közösségek szent feladata a gyengébbek felkarolása és istápolása. „Mikor ezek a közösségek — legyenek azok a család, a plébánia vagy egyes egyházmegyék — kitárják szívüket a hitterjesztés művei segítésére, maguknak szereznek áldást, önmaguk jótevői lesznek. Vallásos életerejükről tanúskodnak ezzel, és önmaguk lelki megújulására nyernek szent buzdítást és lelkesítést. " Beszélt a szentatya arról az önző szűkkeblűségről is, amikor GQy-egy csoport csak a saját pillanatnyi nehézségeit, feladatait látja, és nem tárja ki szíve kapuit az egyetemes igények javára... Megfeledkeznek missziós feladatukról, hivatásukról. A II. vatikáni zsinat még a harmadik világ sokszor kezdeti nehézségekkel küzdő egyházait is arra biztatta, legyenek missziós egyházakká. A bátor felhívás meglepő eredménnyel járt: India, a Fülöp- szigetek, Japán és Vietnam — maguk is sokszor még missziós területek — nagylelkűen, intézményes keretben is missziós tevékenységbe kezdtek, akár saját honfitársaik, akár a rokon vagy térben közeli nagy