A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-09-01 / 9. szám
427 tői kifejezést is nyert. Vagyis minden nép körében a vízözönmondá- nak valami történeti, de helyi magja van. A mezopotámiai monda esetében ezt a történeti magot az ásatások igazolták. Amikor a királysírjairól híressé vált sumér városnak, Ürnak a romjait feltárták, a királysírok rétege alatt két és fél, három és fél méteres iszapréteget találtak. Az árvíznek másfélszer vagy kétszer magasabbnak kellett lennie, hogy maga után ilyen iszapréteget hagyjon. Ha Ür fölött mintegy nyolcméteres vízréteg volt, úgy az egész délmezopotámiai alföldnek víz alatt kellett állnia valamikor. Az árvízkatasztrófát a következő módon rekonstruálhatjuk magunknak: az erős déli szél a Perzsa-öböl vizét ma is egy méterrel felduzzasztja úgy, hogy a folyók lefolyását megállítja. Nagy esőzés önmagában árvizet nem okozhatott volna, az eső csak fokozta a tengerár okozta veszedelmet. A Tigris és az Eufrátesz áradása, ha egy időben következik be, ma is nagy területet fenyeget. Utoljára 1929-ben volt ilyen kettős árvíz. Ha pedig a hegyekben hosszú és hideg teleket rövid és hűvös nyarak követnek, a hótakaró csak növekszik, és a melegebb korszak árvizet hoz. Kr.e. 4500 körül kerülhetett sor ilyen interglaciális korszakra, és ez váltotta ki a babiloni vízözön- monda alapjául szolgáló árvízkatasztrófát. Mert Úrban a régészek nem álltak meg az iszaprétegnél, hanem tovább ástak. Alatta egy sokkal ősibb kultúrának a nyomaira találtak. De ez a kultúra korántsem volt olyan gazdag, mint az iszapréteg fölötti. Vagyis a korábbi városkultúrát az árvíz elpusztította. Jellemző az is, hogy a babiloni időszámítás kezdetének a nagy árvizet vették. Ami utána történt, az történeti időben történt; ami előtte, arról semmit sem tudhatott a babiloni történész, tehát a mondák világának tekintette. Az árvízkatasztrófa emlékezete azonban nemzedékről nemzedékre szállt, magára öltötte a monda köntösét, így lett ismertté a zsidóság körében is. Ismerjük-e részleteiben a babiloni vízözönmondát? Igen. Mégpedig ékírásos emlékekből. 1872-ben a British Museum egyik asszisztense, George Smith, egy agyagtáblatöredék szövegét kezdte megfejteni. Meglepődve látta, hogy az első sorban arról van szó, hogy valami hajó egy hegyen megfeneklik. A következő sorok azt közölték, hogy a hajóból először egy fecskét, majd egy galambot röpítettek föl, mind a kettő visszatért. A harmadiknak szabadon engedett holló azonban már nem tért vissza. Smith tudta, hogy a babiloni vízözönmonda egy töredékét tartja a kezében. Lázasan kutatni kezdett. Hosszú munkája eredményeként tudjuk, hogy az általa megfejtett szöveg a 12 agyagtáblára írt Gilgames-eposznak volt a része. Ennek az eposznak az első része Gilgames hőstetteit mondja el, a második pedig a vízözönről számol be. Az eposz témája lényegében a halál és a halhatatlanság. Mert Gilgames, Uruk hatalmas királya, aki háromnegyedrészben isten és
