A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-06-01 / 6. szám
268 szága kapui, és ezeknek a kapuknak egy napon majd Dicsőség lesz a nevük (íz 60). A gyermekek például kis zarándokútokon felkereshetik az öregeket, hogy náluk megtalálják a szívből jövő bizalmat, hogy aztán ezt a bizalmat maguk körül terjesszék. Vannak gyermekek, akikről lerí, hogy sanyarú sorson mentek keresztül. Elmondhatjuk róluk, hogy a gyermekkorukban ártatlanul elszenvedett sebek által szentelte meg őket az Isten. Egyeseknek az okoz súlyos szenvedést, hogy szüleik elváltán élnek. Mások bizonyos városnegyedekben egészen magukra hagyva élnek, és azt sem tudják, hol találhatnának a bizalom és az emberi boldogság morzsáira. Ki megy el hozzájuk, hogy együtt közös érdeklődési tárgyat fedezzenek fel: könyvet olvasni, töréneteket elmondani, játszani, bensőségesen elbeszélgetni? Mindezek mellett ott van az öregkori egyedüllétből adódó szakadék: mindazok sorsa, akik magas kort érnek meg, és úgy fejezik be életüket, hogy senki sincs mellettük. Ki keresi fel őket, hogy bizalomra szomjazó szívük kínját enyhítse? Elmélkedő csoportok a lateráni bazilikában Egy másik fajta egyedüllétet is meg kellene még említeni: a paplakokban és plébániákon élők elhagyatottságát. Egyesek közülük nem látják, van-e még értelme hivatásuknak, ha egyszer, főképp a fiatalok, cserbenhagyják őket? A fiatalok miért ne téveszthetnék ki szolgálatukat órájuk is? Az öregedő emberek szemében az életkeretek annyira megváltoztak, hogy a mai gyors változásokat egyszerűen képtelenek megérteni. Nem az új nemzedék feladata volna-e tehát, hogy a megértésen elsősorban ők fáradozzanak? És az öregek lelkűk mélyén miért ne ajándékozhatnák meg bizalmukkal a fiatal nemzedéket? Bizalmukat ritkán éri csalódás, ha
