A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-06-01 / 6. szám
260 1885-ben kelt beszámolójában olvassuk:a híveknél azon vélemény teijesztte- tett, a mostani lelki Pásztorság által, miszerint a Török nyelvnél is míveletlenebb lévén a magyar, sokkal nagyobb szorgalommal kell a haza moldován oláh nyelvét tanulni, mint a magyart, melly hazáján kívül van, és nehezen létezhet ...” Amikor a lujzikalugeri csángó magyarok engedélyt kértek a magyar nyelvű imádkozásra, éneklésre, prédikációra, Camilli 1915-ben így válaszolt: „A kérvényezőknek tudniuk kellene, hogy Romániában a nép nyelve román, és nem is lehet más. Saját nemzete elleni jogtalanság és szégyen volna ebben a hazában egy idegen nyelven beszélni, mint pl. magyarul... Ha (a lujzikalugeriek) magyarok, menjenek Magyar- országra, ahol magyarul beszélnek...” Mindez a magyarság és a magyar egyház szeme láttára játszódott le. A magyarság fogalmának politikai értelmezése — magyar az, aki a magyar állam alattvalója megakadályozta az anyaországiakat, hogy a csángó magyaroknak hathatósan segítségére siessenek. Amikor a moldvai misszió anyagi támogatást kért a magyar püspököktől, csak a nagyváradi káptalan és az erdélyi püspök segített, „a többiek feleletre se méltatták”. Az első világháború után Erdély Romániához került, a századok folyamán kialakult helyzet azonban megmaradt: Erdély egyházi életében a hivatalos nyelv a magyar volt, míg Moldvában továbbra is tiltották. A demokratikus román népköztársaság 194647-ben a moldvai csángó magyarok számára száznál több magyar iskolát állított fel, de ezek a magyar iskolák rövid néhány év alatt megszűntek, az utolsó a hatvanas években. A csángó magyarok elrománosításának problémájával Petrás Incze János is találkozott, röviddel azután, hogy visszakerült szülőföldjére. Első ilyen élménye volt, amikor a magyar újságokból értesült arról, hogy missziós főnöke a Magyar Tudományos Akadémiától román nyelven megírt magyar nyelvtankönyveket kért ajándékba a moldvai csángó magyar gyermekek számára. Ebben a fonákságban felfogta a népet sújtó igazságtalanságot, és egész életére elkötelezte magát megsegítésükre. Ebben a Gondviselés is segítségére sietett. Új missziós főnöke, Arduini Rafael Péter az egyetlen volt, aki megszerette csángó magyar híveit. Pet- rást titkárként maga mellé vette, és útjaira is magával vitte. Egyik ilyen úton ismerkedik össze Petrás Döbrentei Gáborral, a Magyar Tudományos Akadémia titkárával. A találkozás első gyümölcse volt, hogy Döbrentei „hirtelenében” 38 kérdést tartalmazó kérdőívet állított össze Petrásnak a moldvai magyarok helyzetéről. Ezeket ő egy héten belül megválaszolta, válaszai hitelességét missziós főnökével igazoltatta. Döbrentei a kérdéseket ésPetrásválaszait az Akadémia Tudománytár c. kiadványának 1842-es évfolyamában közzétette, és ezzel felhívta a magyar közvélemény figyelmét a csángó magyarok helyzetére. A „villáminterjú” igazolja, mennyire csordultig volt Petrás ezekkel a problémákkal, és mennyire ismerte a rábízott népet. Aki a feleleteket végigolvassa, pontos helyzetképet kap a csángó magyarokról, illetve azok 140 évvel ezelőtti
