A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
182 ról és az egyháziakról szerte a nagy világban. Antiszociálisnak nevezik őket. Mi segít itt? Nem a szó, nem a cáfolat, csak a példa, a tanúságtétel egyedül. Mutassuk meg életünkkel, hogy nem vagyunk antiszocialisták! A kapitalizmussal állítsuk szembe a szegénység szeretetét, (az evangéliumi nyolc boldogság) szellemében. A kommunizmus felé bizonyítsuk be, hogy nem szükséges istentelennek lenni ahhoz, hogy valaki igazán szociális érzésű legyen, és tudja kellőképp értékelni a földi jólét igazi jelentőségét is. Ne irtózzunk az alacsony és nehéz munkától sem! Ne akaijunk anyagi ja vakkal úgy ellátva lenni, hogy gondtalanok lehessünk. Jól írta valaki, hogy „a katolicizmus harca a kapitalizmussal hatékonyan csakis az antikapitalista szellem hősies lendületű bajnokaival lehetséges”. Nem lehet igazi együttérzésünk a szegényekkel, szenvedőkkel, ha magunk nem vagyunk szegények, és nem öleljük át a keresztet. Enélkül sem jogunk, sem képességünk nincs arra, hogy a szegényeket és szenvedőket megvigasztaljuk, annál kevésbé, hogy nekik sikerrel intelmeket adjunk. Medice, cura teipsum! (Orvos, gyógyítsd önmagadat!) - ez a szó nekünk is szól. Miért bocsátotta ránk Isten a mai bajokat, ft. atyák és k. testvérek? Három okot tudok: 1) természetes következménye az a hibáknak és mulasztásoknak, 2) okulás a jövőre nézve, 3) mert Isten ebből is jót akar előteremteni, siettetni akaija Krisztus korszakának eljövetelét. Mind a három okot tekintve szükséges közreműködnünk Isten szándékaival. A hibákért és mulasztásokért engesztelnünk és vezekelnünk kell. Maga a jelen állapotnak türelmes elviselése a beismerés és a bűnbánat szellemében már vezeklés és engesztelés. Az okulást illetőleg meg kell valósítanunk mindazt, amit (...) ebben a levélben hallottunk. A jövőt illetőleg elő kell készítenünk Krisztus korszakát, mely nem lehet más, mint a béke és a szeretet korszaka, az egység és a nagy szolidaritás korszaka. Ezért kell imádkoznunk, ezért kell gyakorolnunk már most a szociális szeretetet, ezért kell engesztelni főleg a szeretet és egység elleni bűnökért, ezért kell apostolkodni a keresztény társadalmi rend megvalósítása érdekében a Szentatya szentévi szándéka szerint, ezért kell saját ifjúságunkat szociálisan nevelni, felkeltve bennük a szociális érzést, közölve velük a szociális ismereteket, iskoláztatva őket a szociális gyakorlatokban. Krisztus országával együtt jön el a földi boldogság is Isten akarata szerint. Ne felejtsük el ezt hangoztatni, ft. atyák ésk. testvérek, főleg a mi napjainkban, amikor az emberek azt hiszik, hogy az Egyháznak, a kereszténységnek nincs érzéke, nincs szíve a földi bajok iránt! (Pl. az ellenkezőről tanúskodnak a Szent Szív ígéretei is.) Némelyek azt vélik, hogy a kereszténység minden társadalmi rendet megszentelhet, amint a rabszolgaságot is megszentelte Szent Pál korában. Ez igaz lehet, de nem jelenti azt, hogy nem lehet olyan társadalmi rend, mely egyenesen az evangélium szelleméből nő ki Mert az általunk várt krisztusi korszakot elsősorban az jellemzi, hogy gazdasági és társadalmi berendezése nem a kereszténységen kívül fekvő tényezőkből erőd, melyet azután a kereszténység úgy-ahogy megkeresztel, lemosva róla durva szennyét, hanem ellenkezőleg magának az evangéliumnak szelleméből születik meg, Krisztus Szívéből fakad, s ezért minden vonatkozásban magán hordja a krisztusi életfelfogás bélyegét. (...) A keresztény szolidaritás elve hatja át. Ebbe tartozik a munkások beleszólási joga az üzemvezetésbe, a haszonban való részesedésbe és a családi bérbe, a sokgyermekes családok