A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-04-01 / 4. szám

148

tak birodalmából, a mennyei Atya saját jobbjára magasztalta fel, éső elküldte apostolaira, születő Egyházára a Szentlelket — vagyis húsvét, mennybemenetel és pünkösd együttesen jelzik Krisztus egyetlen megdicsőülésének három mozzanatát. Krisztus így nyerte el mindenben az elsőbbséget. Már a teremtéskor ő volt a kezdeti lételv mindenben ami fennáll; feltámadásával ő lett az elsőszülött a holtak közül; mert úgy tetszett Istennek, hogy benne, Krisztusban lakjék az egész teljesség. Krisztus feltámadása az Egyház mondanivalójának központi magva; világító forrása az Egyház egész hagyományának, ennek az élő emlékezésnek, amelyben a Szentlélek mai valósággá teszi a Feltámadott jelenlétét és Evangéliumának igéjét. Szent Pál ezzel kapcsolatban így ír: „Krisztus meghalt bűneinkért, az írások szerint; eltemették, és a harmadik nap feltámadott, az írások szerint; megjelent Péternek, majd a Tizenkettőnek, azután egyszerre több mint ötszáz testvérnek.” Hozzátehetjük: abban a szentmisében, amellyel húsvétunkat megünnepeljük, abban a lelki közösségben, amely e cikk olvasásakor, az ő feltámadásának hitét elmélyítve, összeakpcsol bennünket, a feltámadott Krisztus megjelenik nekünk is; hitünkben és az Oltári- szentségben a Szentlélek jelenvalóvá teszi számunkra is.

Krisztus feltámadása az üdvösségtörténet csúcspontja. A mennyei Atya nem azt akarta, hogy az általa kezdeményezett és általunk számtalanszor meghiúsított Szövetség története az egyszülött Fiú meggyilkolásával fejeződjék be. Halálával Krisztus legyőzte a halált. A mennyei Atya azzal, hogy feltámasztotta Krisztust, aki már a halál bilincseiben feküdt, és hogy maga mellé vette őt a dicsőségbe, rést ütött a mi reménytelenül lezárt világunkon; megnyitotta a szeretet hasadékát, és a szeretet erősebb, mint a halál. Mi elválaszthatatlanul Isten egyszülött Fiához tartozunk, aki meghalt és feltámadott értünk; ennélfogva szabad be-